Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

Bevezetés

Az utcán arra lettünk figyelmesek, hogy a velünk szembejövő emberek többsége elhallgat, amikor a közelünkbe ér, és szótlanul halad el mellettünk. A véletlen folytán azonban rájöttünk, hogy akik felénk közeledve ,,megnémultak", azok mind-mind magyarok, csak idegen fülek előtt félnek magyarul beszélni. Vasárnap visszatértem Besztercebányára. A vonatban papírt és ceruzát vettem elő, s kuszán lejegyeztem gondolataimat. Volt mit! A fejemben megfordult mindaz, ami 1945 óta történt a csehszlovákiai magyarsággal. Űjra meg újra átéltem a jogfosztottság, anyanyelvünk elnémításának éveit. Lelki szemeim előtt megjelentek az országból kitoloncolt emberek, majd azoknak a tehervonatoknak a zakatolását hallottam, amelyek magyarokat szállítottak a messzi Csehországba, öregeket és fiatalokat, nőket és gyermekeket. Nem tudtam szabadulni azoktól a jelenetektől, amikor a történelmi országrészek városkáinak főterein a cseh gazdák úgy vizsgálták meg a „munkára toborzottak" tenyerét, mint valamikor az elhurcolt magyarokét a török rabszolgapiacokon. Ismét láttam a jeges Duna hullámain imbolygó csónakokat, s bennük a világgá indult, batyuikat szorongató többgyermekes családokat. Az ipolysági állomáson lélekben ismét elbúcsúztam azoktól a földijeimtől, iskolatársaimtól és rokonaimtól, akikkel az életben már soha többé nem találkoztam. Előttem játszadoztak az utcán a gyermekek, akik az iskolában nem értették, mit beszél a tanítójuk. Láttam a családfőket, amint lehajtott fővel távoztak a községházáról, miután, engedve a reszlovakizációs bizottság „rábeszélésének", megtagadták őseiket, nyelvüket és nemzetiségüket, hogy cserébe megmentsék a létüket, a kenyerüket. Néhány pillanatra felvillant előttem azoknak az arca is, akik már nem léphették át a saját házuk küszöbét, mert idegen kéz csapta be előttük az ajtót. Amikor pedig újra láttam a reszkető kezeket, amint aláírják a hűségnyilatkozatot, hogy az aláírók megkaphassák a csehszlovák állampolgárságot és így megmaradhassanak szülőföldjükön. már tudtam, hogy e magára hagyott nép védelmére kell kelnem, vissza kell vernem az őt ért soviniszta támadásokat, tájékoztatnom kell őt arról, mi történik Csehszlovákiában, s milyennek képzelik nálunk az „emberarcú" szocializmust. 6