Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig
Bevezetés
Az elmúlt fél évszázad alatt súlyos nyomás nehezedett a csehszlovákiai magyarságra, lélekszámában riasztóan megfogyatkozott, s bár az életerő csodát művelt vele, néhány esztendő után ismét elbizonytalanodott, vajon gyermekeinek van-e egyáltalán jövője Csehszlovákiában, nem lenne-e bölcsebb és célravezetőbb, ha a fiatalok önként válnának meg attól a nyelvtől és nemzetiségtől, amelyhez apáik a legnagyobb áldozatok árán is állhatatosan ragaszkodtak. Már-már eljutottam a nemzethalál víziójáig, aztán elhessegetve ennek gondolatát, új erőt merítettem Deák Ferenc szavaiból: Amit erő és hatalovi elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, és mindig kétséges. így született meg a Mi lesz velünk, magyarokkal? alapgondolata, ezzel kezdődött 1968-as cikksorozatom. A szerkesztőség eredetileg a március 15-i számban akarta elkezdeni a közlését, ezért a kéziratot már március 13-án postára adtam Besztercebányán. Minthogy azonban időközben módosult a hétvégi számok tartalma, az írás csak március 19-én, kedden, látott napvilágot. Életem legszebb névnapi ajándéka volt. Minden cikkem az akkori adott helyzetnek megfelelően íródott. Mindig abból indultam ki, ami a legidőszerűbb volt, mindig azt védtem, amit a leghevesebben támadtak, azzal szálltam vitába, ami valótlan és igazságtalan volt. E könyv második felét az 1968-ban megjelent publicisztikai írásaim alkotják. A könyv első felében azokat a jogszabályokat és intézkedéseket tárom nyilvánosság elé. amelyek a csehszlovákiai magyarság tragédiájának okozói voltak, majd röviden vázolom ezeknek az intézkedéseknek a következményeit. írás a múltból, figyelmeztetés a jelennek. Teszem pedig mindezt azért, hogy a jelen és a jövő nemzedékei tudomást szerezhessenek róla, mi történt a negyvenes évek második felében az itt élő magyarsággal, s okulhassanak belőle, mire képes a nemzeti elfogultság, a magyargyűlölet. Talán az igazság 7