Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig
A történelem vihara - A vádak tarthatatlansága
A lejtőn pedig többé nem volt megállás. Az önálló Szlovák Állam mindenben kiszolgálta támogatóját és védnökét, az elsők között igyekezett megoldani a zsidókérdést, s erejéhez mérten a Szovjetunió ellen indított hadjáratban is részt vett. Az említett változásokat vitathatatlanul a szlovákság szorgalmazta, a szlovákiai magyarok követelései nem irányultak semmiféle területi autonómiára, szeparatista törekvéseknek Dél-Szlovákiában még a nyomaival sem találkozhatunk A magyarság csak Szlovákia autonómiájának keretében szerette volna elérni iskolái önigazgatásának biztosítását, a magyar nemzetiségű alkalmazottak számának növelését a közigazgatásban és egyéb munkahelyeken, a szabad nyelvhasználatot stb. 3 7 Vagyis csupán azokért a jogokért harcolt, amelyek minden embert, minden állampolgárt megilletnek. A nemzetiségi kérdés megoldására kidolgozott nemzetiségi statútum végső változatát, melynek legfontosabb pontja az önkormányzat biztosítása volt, a kormány 1938. július 26-án hagyta jóvá. Tartalmában az angol ,,selfgovernment" -hez vagy az ír ,,homerul"-hoz hasonlított volna, vagyis lényegében visszatért volna ahhoz az önkormányzati formához, amely már az Osztrák—MagyarMonarchia idején is létezett. A nemzetiségi statútum mondhatni ,,tűzoltó" munka eredményeként készült el, a történelmi tapasztalatok szerint csupán akkor, amikor a nemzetiségi jogok ügyét a nemzetközi események hatására már nem lehetett többé belügynek tekinteni. Vagyis az intézkedések, amelyek a Csehszlovák Köztársaság népeinek egységét igyekeztek megszilárdítani, túl későn láttak napvilágot, s hiányzott belőlük az őszinteség. Állandó vita tárgya volt a nemzetek természetes jogainak elismerése. A csehszlovák kormány előbb érthetetlenül megmakacsolta magát, és sokáig hajthatatlan maradt. Vezető politikusai nem voltak hajlandók megoldani a nemzetiségi kérdést a kor követelményei szerint, és politikai rövidlátásuk miatt munkájukban nem volt köszönet. 3 7 Vö.: Dejiny . . ., 394. 44
