Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig
Végre értsünk szót
telével, 41 640 magyart raktak marha vagonokba és deportáltak Csehországba. S hogy ott mi történt ezekkel a szerencsétlenekkel? A munkaképesek mezőgazdasági cselédek lettek a falvakban és a majorokban, az öregek pedig ... de erről inkább ne is beszéljünk. Tény, hogy az illetékesek tartós áttelepítéssel számoltak, ezért raktak 9610 családot vagonokba. Képzeljük csak el, hány vasúti szerelvényre volt szükség, és az öregeknek meg a gyermekeknek mit kellett kiállniuk a fagyos télben, míg Csehországba érkeztek. Fájó, hogy az illetékesek eddig még egy „pardont" sem ejtettek ki szájukon, sőt egyesek azt bizonygatják, hogy ma már nem volna „magyar kérdés", ha ezt az akciót annak idején következetesen végrehajtották volna. Sokakban még ma sem szólalt meg a lelkiismeret, hiszen mindez csak azokkal a magyarokkal történt, akik nem tagadták meg nemzetiségüket az 1946. júniusi kormányhatározat alapján, melyet a Belügyi Megbízotti Hivatal 1946. június 17-én részletes utasításokkal egészített ki. Képzeljük csak magunk elé azt a „hazafias" hivatalnoki kart, mely előtt 135 317 családfő tagadta meg 410 820 személy nevében a nemzetiségét, hogy megmentse az egzisztenciáját, miközben az alkotmánylevél 134. §-ának rendelkezése még mindig minden formában megtiltotta az erőszakos elnemzetietlenítést. Az elnemzetietlenítés mégis egyre újabb formákban jelentkezett. Az államigazgatási szervek megtiltották, hogy a magyar gyermekek anyanyelvükön tanulhassanak. Bár a Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember 6-án kelt 6. számú rendelete alapján meg lehetett volna hagyni az 1938. november 6-ig létesült népiskolákat, 1945-ben mégis megszüntettek minden magyar iskolát. így fogyatkoztak meg tehát a nemzetiségi jogok, és így láttak napvilágot az elnyomó jogszabályok. Sokan még ma is azt hangoztatják, hogy meg kell érrteni a háborút követő idők közhangulatát. Megértjük, de az az érzésünk, hogy csupán veszélyes politikai cselfogás áldozataivá váltunk. Egyes vezető személyiségek bennünket áldoztak fel, hogy másokat megnyerjenek politikájuknak. Tudjuk, milyen volt akkor a tömeghangulat, bár annak kialakítására aligha volt szükség. Megértjük azt is, hogy aki bűncselekményt követett el, azt elítélte a bíróság, akár magyar, akár szláv nemzetiségű volt is. Józan ésszel azonban nem egykönnyen felfog106