Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

A történelem vihara

A történelem vihara A magyarságot, amióta a Kárpát-medencében él, három nagy sors­csapás érte. Ezekre általában három fogalom emlékeztet: a tatár­járás, Mohács és Trianon. Majd fél évszázad távlatából visszate­kintve a második világháború után bekövetkezett eseményekre, a fentiekhez nyugodtan hozzászámíthatjuk negyedik csapásként mindazt, ami a negyvenes évek második felében zúdult rá, hatá­rokra való tekintet nélkül. Csehszlovákia néhány évvel ezelőtt ünnepelte megalakulásának hetvenedik évfordulóját. S minthogy az ország népét már a cseh­szlovák állam létrejötte óta a cseh és a szlovák nemzettel együtt a magyar nemzeti kisebbség is alkotja, ez az évforduló alkalmul szolgált arra is, hogy a magyar etnikum tagjai visszatekintsenek az elmúlt évtizedek eseményeire, elemezzék történelmüket és sorsuk alakulását, áttekintsék helyzetük változását, és egy zavarmente­sebb, harmonikusabb, szebb és boldogabb jövő kialakítása érdeké­ben mindezt a nyilvánosság elé tárják. Tegyék ezt azért, hogy többé ne ismétlődhessék meg mindaz, amit a nyelvük, a nemzeti­ségük miatt kellett elszenvedniük a negyvenes évek második felé­ben, s tegyék ezt azért is, hogy tanulva a múltból, lemondva a bosszúállásról, megbékélten, a keresztény kultúra jegyében be tudjanak illeszkedni a művelt Európa népei, nemzetei közé. Idézzük hát vissza vázlatosan a múltat, a múlt történéseit, hogy ismertté váljanak a magyar nemzetiségű lakosság sérelmei és tö­rekvései. Ezeket megismerve ugyanis nemcsak a magyarság tagjai okulhatnak a történtekből, hanem más nemzet fiai is. Mindenekelőtt néhány mondat a csehszlovákiai magyarság lé­lekszámának alakulásáról. Az első világháborút követő békeszerződések úgy vonták meg Csehszlovákia határait, hogy annak a területén (Kárpátalja nélkül) 9

Next

/
Thumbnails
Contents