Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

te is nekem adnád ezt az éjszakát örökre, hogy soha senki ne kérje számon tőlem, amit elkövettem. Lassan felállt, a lámpa fölé hajolt: el akarta oltani. De még mielőtt ráfújt, egy pillantást vetett Katka ágyára. Az idegen aludt, mély, árnyékos üregekben feküdtek apró szemei, és csontos arcán sápadtan feszült a bőr. Emma dobogó szívére tette a kezét, és lábujjhegyen közeledett az ágyhoz. A takaró lágyan emelkedett fel-le, mintha tüdejével összenőtt volna, és meztelen, izmos karja barnán vált ki a halványan színezett bemélyedő dunyhán. Milyen szép így, gondolta, szőke és göndör a haja, mint egy báránykának a szőre, és a homloka is sápadt és fiatal. Jaj, mi lenne, ha mégis megcsókolnám? ... Mi lenne? ... És már hajolt is anyajegye fölé, és lágyan megérintette reszkető szájával, nehogy felébredjen. Remegő ujjával véletlenül fedetlen karjához ért. Milyen hideg, gondolta, talán fázik. Anyásan, óvatosan ráhúzta a takarót, de abban a pillanatban ő is dideregni kezdett, fogai vacogva összeverődtek, és oly gyöngeség lepte el, hogy inogva vánszorgott a lámpához. Erőtlenül rálehelt, a lámpa egyet lobbanva elaludt, és teljes sötétség borult a szobára. Hirtelen, mintha eltűntek volna a falak, tisztán és élesen hallotta a zúgó vihart, amint tépi, tördeli hátul a kertben a védtelen, meztelen fákat. A hideg, a fagy remegő csontjáig ért, és oly rossznak, oly sivárnak érezte az életét, hogy legszívesebben kirohant volna, hogy megfagyjon és halálra dermedjen. Tétova, botladozó léptekkel, mintha falábakon járna, jutott el az ágyáig, és lassan, óvatosan kezdett vetkőzni, mintha attól tartana, hogy mozdulatainak is hangja van, kegyetlen, ordító, jajveszékelő hangja ... Szépen, rendesen összerakta ruháit a székre, mint tegnap, mint tegnapelőtt, aztán állva maradt még, mintha várt volna valamit, üzenetet onnan, távolról, nagyon messziről. De csak a vihart hallotta, és ez a hang olyan volt, mintha egy süketnéma verte volna a szívét, értelmetlen hangokat sikítva ... Lassan megingott, és erőtlenül háttal az ágyra zuhant. Szeme nyitva maradt, a sötétség megakadt szívében, mint egy mély gödörben. 98