Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
kezdett, szájából vékony sugarakban jött vissza a kávé, és megviselt teste belerázkódott. Bíborvörös lett az arca, és apró szemében reszketett a fény. — Semmi baj... — vigasztalta Emma. — Sohasem felejtlek el — felelte köhögve. Emma zavarba jött, igyekezett másról beszélni. — Cigarettázni szoktál? — kérdezte melegen, mert eszébe jutott, hogy van cigarettája. Lángnétól kapta még régebben. Néhány doboz átnedvesedett, és Lángné nekiajándékozta, mint mindent, amit többé nem használhatott. Ö megszárította és félretette. Már hozta is anélkül, hogy választ várt volna. Az idegen rágyújtott. Lábait kényelmesen egymásra rakta, és sűrű kék karikákban fújta a füstöt. — Az ember fújja a füstöt és jó — mondta szórakozottan az idegen, és leverte cigarettájáról a hamut. — És szép — tette hozzá Emma. — Milyen gyerek vagy te — mosolygott álmosan. Emma csak most vette észre, hogy lencse nagyságú anyajegy virít a bal szeme alatt. Ha nevet, egészen a szeméig szökik fel. Emma örült ennek a felfedezésnek. — Te vagy — mondta Emma — az első ember, aki örül nekem. — Rendes lány vagy. — Mit gondolsz, szép is vagyok? — kérdezte hirtelen Emma. — Talán — felelte a másik nevetve, és felállt. — Szóval nem biztos? — Valakinek biztosan szép leszel. — Bár igaz lenne — sóhajtott Emma kicsit szomorúan. — Igaz lesz — felelte határozottan az idegen. Hozzálépett, egymással szemben álltak most. A férfi egy fejjel magasabb volt nála. — Hogy hívnak? — kérdezte Emmától egyenesen az arcába nézve. — Emmának — mondta zavartan —, mosni járok úri házakhoz, sok pénzt keresek, de a karjaim gyakran fájnak. — Emma — mondta hangosan és lágyan a férfi. Lassan felemelte a kezét, és megsimogatta a haját. 94
