Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

hant, mintha üldözték volna. A kamrában világosságot látott és bement. Félt ilyen ziláltan, ilyen feldúltan hazamenni. Ida mindjárt észrevette, hogy Zelmával valami történt, de nem kérdezett semmit, nem volt faggatődzó természetű. De érdekelte a dolog. Zelma leült, és kipirult arccal lihegett. — Őrültség, őrültség — dadogta maga elé. Ida hallgatott. — Képzeld, megcsókolt — robbant ki Zelmából. — És mi van azon? — kérdezte Ida felhúzott szemöldökkel. — Persze neked ez semmi, te egy katonával is... — Ez nem szép tőled, Zelma — mondta szelíden Ida —, én akkor gyerek voltam, ma már nem tenném. De te már felnőtt vagy, miért csodálkozol azon, hogy megcsókolt, hisz azért sétálsz vele minden este. — Azért? — kérdezte Zelma megdöbbenve. — Hát mi másért? Talán beszélgetni akarsz vele? Akkor inkább keress magadnak egy barátnőt azzal sokkal nyíltabban lehet beszélni. Megmondom neked őszintén, én azt hittem, hogy minden este csókolóztok, ezért lepődtem meg ... — Engem életemben először csókoltak meg — mondta Zelma lehangoltan. — Ha így folytatod, és megint találkozol vele, akkor egyebet is csinál majd. — De én nem akartam, erőszakkal tette, érted? ... — Nem értem — felelte nyugodtan Ida —, engem többé senki sem fog megcsókolni, csak a férjem, ezt biztosan tudom. — Szóval te azt hiszed, hogy én akartam? — Másképp nem lehet. — Az ágy szélére ült, fájdalmas, nagy fekete szemét Zelmára emelte, és folytatta: — Nézd, Zelma, te nekem mondhatsz akármit, de az igazságot én tudom. Ha te nem akarod, ő nem meri megtenni. De te akartad, és ő ezt megérezte. Sokat gondolkodtam a katonáról, és azt mondtam, hogy nem. Ha te hamarosan nem döntesz, akkor véged van. Az emberek fog89