Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

mit el kell vinnie innét, ami az övé, de elfelejtette, mit, és úgy támolygott, mintha részeg volna. Benn a szobában Friedné kiitta a lopott pohárból a vizet. Izgalmában egy székre roskadt, olyan rosszullét fogta el, úgy sajgott a szíve, hogy ájulás környékezte. Ha most, ebben a keserű pillanatban beszélni tudott volna, megnyugtatja magát, és visszahívja a lányt. Végre Emmának mégis eszébe jutott a szalag, amely selyempapírba csomagolva hevert a konyha kisablakában. Ágaskodva emelte le onnan, és máris kifelé tartott, jobb kezében a könnyű csomaggal, mint egy imakönyvvel. Olyan volt az arca is, tiszta és bánatos, mint aki templomba készül. — Elmegyek — mondta még Idának, aki szórakozottan törölte az asztalt. Ida felkapta fejét, és egyszerre oly éber lett, mint még soha. Ügy érezte, egyetlen biztos támasza is eltűnik sötét életéből, ha Emma elmegy. Nem akarta, és nem tudta elhinni. Könyörögve ugrott elébe, és dadogva, reszkető szájjal kérdezte: — Miért... miért — Számtalanszor ismételgette, mint aki maga sem érti a kérdést. — Anyád felmondott. Mint egy kis ragadozó, Ida megragadta Emma karját és hallatlan erővel cipelte be a szobába. Ott ordítani és toporzékolni kezdett. Dobálta kezét-lábát és vonított. Szavát alig lehetett érteni, szája habzott a dühtől, haja vonagló arcára hullott, és verte, ütötte, majd a földre vetette magát, és mintha görcs fogta volna el, úgy rángatódzott egész teste. Mindez egy pillanat műve volt, még mielőtt bárki közbeléphetett volna. Anyja ijedten nézte, eléje térdelt, és meg akarta simogatni, de Ida máris talpon volt. Elhárította anyja ktzét, vadul, idegenül. Ügy nézett rá, mintha ellensége lenne. — Ne nyúlj hozzám! — sikoltotta. — De az istenért, mit követtem el? — Elmegyek, vele megyek — válaszolta Ida rekedten. — Nekem ebből már elegem van. 69