Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

menéséhez. De Fodorné kérését lehetetlen volt visszautasítani. — Elintézem — felelte Friedné röviden, és azt kívánta, hogy soha többé ne legyen ráutalva Fodorné szívességére. XII Friedné azonnal behívatta Emmát, letett eléje az asztalra száz koronát, amit Fodornétól erre a célra kapott, és felmondott neki. — Nézd — mondta neki halkan —, én szegény asszony vagyok, nem tarthatok lányt. El kell menned tőlem, nincs mitől félned, ilyen szorgalmas lány, mint te, bárhol kaphat munkát. Ha megkéred Fodornét, ő akár ma is szerez neked helyet. Na, tedd el szépen a pénzt. Emmát a felmondás úgy érte, olyan meglepetésszerűen, mint a villámcsapás. Azt hitte, hogy nem jól érti, hisz csak az imént kapott egy ruháravalót. Mi történhetett azóta? Mit követett el? Talán lopott vagy megbántott valakit? Miért néz rá Friedné olyan komolyan, sápadtan és szigorúan? Méghogy Fodornétól kérjen valamit? Nem, azt nem! Nem akar tőle sem jót, sem rosszat. Hát jó, elmegy. A ruhát is itt hagyja, neki nem kell. Csak a sza<lagot viszi magával, a rózsaszínű széles szalagot. Elmegy, még mielőtt a hajába fonná, még mielőtt megnézné magát a tükörben. Elmegy... itt hagyja Évát, Idát, a mesekönyvet meg mindent. Emma szó nélkül fogta a százast, szelíden négyrét hajtogatta, kebléből kivette gyűrött zsebkendőjét, és egyik végébe göbözte a pénzt, aztán visszarejtette a keblébe, és az ajtó felé tartott. — Nem kell mindjárt menned. Emma megállt az ajtó keretében, háttal az asszonynak, valamit mondani akart, de meggondolta magát, és hallgatott. Az ajtót halkan bezárta maga mögött. A konyhában zavartan és idegenül nézett körül, úgy érezte, hogy vala68