Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
a virágokat, és angyalok meg a holt gyermek: az nagyon szép dolog, de a konyha csúnya és büdös. A fehér kórház pedig utálatos. Ha Isten tényleg olyan jószívű lenne, ahogy a mesében írják, akkor miért engedi, hogy ők olyan szegények legyenek? Mit ártana az Istennek, ha sok pénzük lenne? Igen, sok pénzük, és a mama egy szépen kifestett szobában pihenne fehér párnák között. Ha Kohnéknál a nagymama beteg, nem viszik kórházba, hanem dagadt, puha párnák közé fektetik a szép nagy szobában, ahol a bútorok olyan fényesek, hogy az ember az arcát is megláthatja bennük. Ö, ha egyszer amúgy szíve szerint beszélhetne azokkal az angyalokkal... Emma meggyújtotta a petróleumlámpát, belenézett a sárga, szétömlő fénybe, és aranyszínű angyalokat látott repülni a kéken izzó ég alatt, habfehér karjukon halott gyermekeket ringattak, babusgattak, és összeszedték az elhervadt virágokat, alig érintve gyönyörű lábukkal a földet, aztán karcsún, tiszta fehér fáklyaként emelkedtek újra egyre magasabbra az ég felé, és talán még azon is túl, egészen Isten lakásáig, ahol a hervadt virágok újra kivirulnak, sárgán, vörösen és kéken, és énekelni kezdenek mind •egyszerre a holt gyermekekkel együtt, akik persze szárnyakat kapnak, aranyszínű, pihés szárnyakat. Ó, ha olvasni tudna, milyen boldog is lenne ... és nézte... nézte a fekete betűkkel telerótt könyvet, mely titokzatosan, magába zártan feküdt előtte, mint egy rejtély. Ida közben friss vizet öntött a lavórba, alaposan megmosta nyakát, arcát, fejletlen mellét, felvette sötét, kopott, ünnepi ruhácskáját a matrózgallérral, megfésülte dús, borzas, fekete haját, mintha látogatóba készülődne. Dobogó szívvel, szemérmes zavarral ért ki az utcára. Igen, a katona ott volt, jól sejtette. Ott állt a fal mellett, sudáran, izmosan, egyenesen, és szemével, fénylő, merész szemével feléje intett, hogy kövesse. Ida, mint egy ailvajáró, apró, tétova léptekkel ment a férfi után a grófi kert felé, a sűrű fenyőfák közé, a templom előtti sötét térre. A katona megállt egy fekete, széles fa mögött, és Ida imbolygó léptekkel egyenesen feléje tartott, aztán megállt 58
