Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
már az aprólékból paprikást csinálni, mert látja, hogy anyja hogyan keveri a fakanállal... Mindent lát és hall, tudja, mit jelent libát tömni, mert anyja néha tizenöt libát is kínoz... Kétszer naponta, reggel és este leül a kamrában a zsákra, és tengerit tö,m a libák tátott szájába ... Esténként gyertyafény mellett ö nyújtja anyjának a büdös libákait... Didereg a kamrában, és hallgatja anyja nehéz lélegzetét, amely egybekeveredik a libák szuszogásával... Mert a libák most már nem gágognak, csak szuszognak, így kínozza az anyja önmagát meg a libákat, hogy nekik paprikás jusson a libaaprólékból... És nincs az a munka, amitől az anyja visszariadna a gyermekei kedvéért... Dávid tanúskodik ... jelen van ... Igyekszik segíteni... Vizet hoz a libáknak, ha kéne, meg is fürösztené őket... De szerencsére nem kell... A mindennapi főzés, takarítás, mosogatás és nagymomás közepette az anyja csak este panaszkodik a derekára, de másnap újra talpon van, és mindent egyedül végez tovább ... A fiúk és a lányok nem nagyon segíthetnek, mert szakmát kell tanulniuk, ha pedig kitanultak, dolgozniuk kell, hogy keresetükből rendesen ruházkodhassanak... Mindenért anyjának kell megfizetnie az árat, Dávid már gyerekkorában tudja, és mély meghatottságot érez, ha rágondol az iskolában ... A tanórák végén fut is haza, hogy legalább valamicskét segíthessen... Ö, munkája közepette szerette volna sokszor megölelni, megcsókolni, de ez náluk nem volt szokás, ilyesmi egyenesen elképzelhetetlen volt. Az élet náluk kötelességekből állt, nem pedig holmi nyalakodásból... E feltörő forró hullámokat Dávid lelke legmélyére rejtette... így lett a súrolásból, mosásból, tömésből és takarításból olyan szentkép, amelyet az idő soha el nem homályosíthatott, az idő csak nemesíthette, és amikor édesanyja védtelen öregasszonnyá vált, és munkában megrokkant életét gyilkos fasiszták fenyegették, szíve minden dobbanásával «síkra szállt érette. Egyebet nem tehetett. Dávid, noha ott ült gyilkosai között a kocsiban, józan fejjel tette fel magában a kérdést, vajon tényleg nem '582
