Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
el; tehetetlenül vert a szíve A nem tudta, miért siet, miért szalad, miért fontos neki, hogy Náthán egyék és hazamenjen. Mit fog neki mondani, ha meglátja? Mi lesz, ha újra a lábához borul? Mindezek a kérdések összezavarodtak benne, és körülötte keringtek, mint sötét, zavaros felhők. De azért gyorsan szedte a lábát. A keskeny ösvényen leszaladt a partra. Náthán valóban ott feküdt a bokrok között, és kimerülten horkolt. — Te, Náthán — rázta meg a vastag karját. Náthán felriadt, és szélesen elnevette magát: — Tudtam, hogy eljössz. — Ennivalót hoztam. Náthán vidáman hozzáfogott az evéshez, éles, egészséges fogai csattogtak; csámcsogva, nyitott szájjal evett, mint otthon. — Itt aludtál? — kérdezte Emma. — Itt, máskor is kint alszom, jobb így. Lenke jajgat álmában, mama nyög, apa köhög. Az éjszakák otthon feketék és forrók, nem bírok aludni. Elmegyek innen valahová messzire, és jó lenne, ha velem jönnél, együtt aludnánk, te főznél nekem, én meg dolgoznék. Marhákat terelnék a vásárra, és pénzt keresnék. — Miért éppen én? — Te nem félsz tőlem. — A Lina sem fél. — Lina? — Mint valami Idegen, elmosódó, ismeretlen tájat látta maga előtt Linát fekete hajával, jelentéktelen, komoly arcával. —- Én félek Linától. — Keresnek téged, Náthán. A mamád jajgat és sír. Náthán gondolkodott. Miért sír az anyja, hisz nem halt meg, és nem is akar meghalni, erős, egészséges, ezt tudnia kéne. Mit akar tőle az anyja? Mit is tehet érte? Szíve azonlban fájt, hogy az elhízott öregasszony sír érte. Fájt, mert tudta, mennyire szereti, hisz a legjobb falatokat neki teszi mindig félre, de mit ér mindez, ha forró éjszakáin nem tud segíteni? — A mamám nem segíthet rajtam — felelte lassan. Akkor érkezett meg észrevétlenül Fodorné, föntről, a 55
