Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

mint meleg nyári délutánokon kint a falun, amikor lehevert a zöld rétre, és a nap egyenesen az arcába sütött. Egyszerre csak hűvös, nyálas nedvességet érzett a kezén, ösztönösen elkapta, de amikor meglátta Virsli csillogó, vörös nyelvét, elmosolyodott, és megsimogatta. Virsli erre a hátára feküdt, száját kitátotta, és Emmának határozottan az volt az érzése, hogy Virsli nevet. Föléje hajolt, és ujjait gyöngéden végighúzta a hasán. Virsli egész testében megremegett. Most a kutya vastag, bozontos nyakát simogatta, az élvezettel hagyta, arcát hálásan a kezéhez dörzsölte, és lihegő nyelvével újra nyalogatni kezdte. Emma már guggolva játszott vele, már emelte is a kutya arcát az arcához, amikor a száján hirtelen észrevett valami reszketésfélét, ami eszébe juttatta Náthánt, lihegő, kínlódó száját, vöröses, szeplős arcát. Irtózva felegyenesedett, az ugrándozó, mancsaival kapaszkodó Virslit lerázta magáról, és megfogadta, hogy soha többé meg nem simogatja. A kórházba ellátogatott az egész család. Pali meg Ucu elöl ment, cikcakkosan ugrándozva, vidám nyugtalansággal, utánuk Emma a kis Marcival a karján, Ida és Éva mellette haladtak, nézelődve jobbra-balra, csöndesen ámuló és komoly tekintettel. Az úton hallgattak. Éva anyja vékony és sápadt szájára gondolt, Ida a vacsorakészítéssel foglalkozott gondolatban, újra feketekávét kell főznie, mert már elfogyott, és cikóriát is kell vennie. Emma rosszkedvűen a csillogó, hűvös folyóra gondolt, érezte, hogy a fürdésből ma sem lesz semmi. Irgalmatlan meleg volt, és az aszfalt még fojtóbbá tette az amúgy is izzó levegőt. Amikor a kórházba érkeztek, Friednénél már látogatók voltak. Nénik meg unokatestvérek, mind asszonyok, távoli rokonok^ kibodorított barna meg szőke parókával a fejükön. Az éjjeliszekrényen gyümölcs meg sütemény volt, és két üveg befőtt a rokonok jóvoltából. Friedné még mindig fehér volt, mintha vér helyett tej, vizes, kékes tej folyna az ereiben. Erőtlen mosollyal fogadta gyermekeit, karját a kis Marci felé sem nyújtotta, aki apró kezével feléje ágaskodott. Hangja gyönge és színtelen volt, alig lehetett hallani, és szürke szája, mint behegedt seb, olyan volt az arcán. 40