Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Éva a szoba legtávolabbi sarkába állt és onnan nézte az anyját; mintha félt volna közelebb menni, nehogy tekintetével fárassza. Bezzeg a nénik meg rokonok, mind leültek, és nem mennek, csak nevetgélnek és szórakoznak. Miért is jöttek, gondolja Éva, hát nem érzik, hogy a mamának mennyire fáj még a füle is? Ida az ágy szélére ült, egészen közel az anyjához, érett, puha szeméből könnyek szivárogtak halvány gyerekarcára, így nézte fájdalmas tekintettel az anyját. Friednének már sok volt az a belső, görcsös, állandóan megújuló fájdalom, amely tépte, szaggatta kimerült, sebzett testét, és már mindegy volt neki, hogy ki van mellette, rokon vagy idegen. Vajon mit ér a szánalom, együttérzés, amikor mindez nem enyhít rajta, amikor összeszorított fogakkal kell lélegzetet venni, és nem segít senki, sem Isten, sem ember. Mit ér az, hogy gyermeke volt, vagy van, mit adhat, mit nyújthat egy gyermek... ô, ó, meghalni lenne talán mégis a legjobb. így nőtt benne a fájdalom önmarcangoló kegyetlenséggel, halántékán érezni kezdte az elviselhetetlen nyilallást, rohanni és ordítani szeretett volna, és a Iába, a lába ... mintha végleg el akarna szakadni beteg testétől. Fodorné jött. Amint megpillantotta a beteg szürke, beesett arcát, lármázni kezdett, a rokonokat egyszerűen kidobta, az orvost erőszakkal a beteghez cipelte. Nem ijedt meg komor, méltóságteljes arcától, karjánál fogva cipelte be, és éppen jókor. Friedné akkor már túl volt az eszméletén, túl volt a fájdalmakon, mintha átlépte volna az elviselhető kínok küszöbét, és beteg szívében a lélek lázasan, dobogó léptekkel készülődött el... Hordágyon vitték a folyosón keresztül, a gyerekek ott álltak sorban a fehérre lakkozott fal mellett. Éva oly erősen tartotta Emma kezét, hogy körmei a húsába mélyedtek. De Emma merevedő teste érezte, és a kis Marci is mintha megsejtett volna valamit, engedelmesen pihent a karján és hallgatott. Ida reszkető kezét a szájához tartotta, hogy ki ne szakadjon belőle a torkában felgyülemlett emésztő keserűség. Pali meg Ucu szájukat harapdálták, apró ádám41