Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
most el kellett rejteni, temetni, mert zavarta azt a megfontoltságot és körültekintést, amit fogadalma, felelőssége megkövetelt tőle. — Én is nagyon szeretem és tisztelem az öreget — felelte. — Ha ő nincs, ki tudja, mi lett volna belőlem. Néha az az érzésem, hogy mindazt, amit ebből a világból értek és jónak tartok, neki köszönhetem. — Ez a legtöbb, amit ember a tanítójáról mondhat. — Majd tűnődve hozzátette: — Dávid, ha segítségre lesz szükséged, nyugodtan hozzám fordulhatsz. Megteszek mindent, amit tudok. — Köszönöm — válaszolta Dávid megindultan. Figyelme hirtelen Feróra terelődött. — Hát maga már jobban van? — Jobban, most jövök újra a Tátrából. Jövök és megyek. A Tátra a második otthonom lett. Minden pénzünket elnyeli ... — Higgye el, még mindig jobb, mint zsidónak lenni. — Ne hidd, Dávid — felelte komolyan —, a fasizmussal a világ előbb-utóbb végezni fog, de az én szétroncsolt tüdőmet állandóan csak foltozgatják ... — De addig millió és millió egészséges tüdőt roncsolnak szét ezek a gyilkosok. — Valld be, Dávid, hogy te most csak a zsidó áldozatokra gondolsz. Dávid találva érezte magát, ezért kissé sértődötten elhallgatott. — Nem akartalak megbántani — folytatta Fero —, de ti zsidók már ilyenek vagytok. — Mert rákényszerítenek, hogy ilyenek legyünk. De ez nem is volna olyan nagy baj, ha Hitler, Tiso és Tuka nem gondolna annyit ránk. — Hidd el, a szlovák nép nem azonosítja magát az ő tetteikkel. — Én éppen ezért mertem magához segítségért fordulni... — azt a gondolatát azonban elhallgatta előtte, hogy Fero első kérdésére a vonatban éppen a segítségkérés felett érzett meglepetést árulta el. Fero, mintha megérzett 388
