Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

ismersz ... Nem tudhattad, hogy milyen ember vagyok ... Arra sem emlékszem — tette hozzá tűnődve —, hogy va­laha beszéltem volna veled. — Ez igaz — felelte elgondolkozva Dávid, de most már magyarul beszélt —, és őszintén mondom, ha bárki ismerőst láttam volna, megszólítom. Olyan helyzetben vol­tam, hogy meg kellett tennem. Nem volt más út, más lehetőség... Egyenesen kívántam, hogy meglássak vala­kit szülővárosomból, mert az úgy van, hogy a közös fák, a házak, az utcák, sőt a kövek is kötik az embereket. Ezért örül az ember, ha idegenben találkozik egy ismerősével. Fero élvezettel hallgatta, meglepte Dávid emberismerete, mégis vitába bocsátkozott vele. — Ha úgy van, Dávid, ahogy mondod, hogy a közös kövek kötik az embert, akkor miért nem gondolsz te arra, hogy a közös nyelv még erősebben fűzi össze az embere­ket? Miért nem tudsz úgy szlovákul, mint magyarul? — Erről nem tehetek, így történt, és őszintén megvallva nem is sajnálom, hogy magyarul tanultam meg. Igaz, meg kellett volna tanulnom szlovákul is, de otthon keveset törődtek a nyelvtudásommal. — Bari és nővéreid szépen beszélnek szlovákul. — Mégis ugyanaz a veszély fenyegeti őket, mint engem, sőt a húgaim még nagyobb bajban vannak. Nem hiszem, hogy szlovák nyelvtudásuk megmentené őket... Dávid részben tévedett, mert a későbbi évek folyamán a lányokat sok nehézségen átsegítette tökéletes szlovák nyelvtudásuk. Gyakran kerültek olyan helyzetbe, hogy csakis határozott magatartásuk és a feltett kérdésekre adott megfelelő válasz, helyes kiejtésük, irodalmi kifeje­zésmódjuk döntötte el további sorsukat. — Mindenesetre könnyebb lenne a dolgod — mondta Fero —, hisz magad mondod, sok minden közrejátszik, a szülőváros és sok minden más, amire én most nem is gon­dolok. — Sok minden — ismételte Dávid —, és most már azt is bevallhatom, hogy magának különösen megörültem, amikor szorult helyzetemben egyszerre csak megjelent. 386

Next

/
Thumbnails
Contents