Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

nem tudott, lehangoltan arra gondolt, hogy még sohasem sírt, nem tud, képtelen rá, sokszor temetéseken meg esküvőkön is, ahol az asszonyok mind törölgették a szemüket, az ő szeme száraz maradt. Kérni kezdte Évát, hogy álljon fel és jöjjön, mert a kis Marci még felébred, de Éva nem mozdult, amíg meg nem ígérte neki, hogy ma -is elmennek a kórházba. Az úton Éva kopott ruhájába törölte nedves szemét, majd a kert kapujánál megállt, Emmára nézett, és nyugodtan megkérdezte, vajon látszik-e a szemén, hogy sírt. — Nem akarom, hogy valaki tudja, hogy sírtam — mondta határozottan. Emma megvonta a vállát és hallgatott, nem értette, mi van azon titkolnivaló, ha valaki sír. Az igazság az volt, hogy Éva sem értette, hogy miért jött rá hirtelen ez a roham, de már éjjel is, amikor felriadt, fojtogatta a fájdalom, valahogy nem tudta elfelejteni anyja halvány, vékony, vértelen száját. Tegnap csak egész rövid ideig láthatta, mert nem engedték benn maradni. Hangját sem hallotta, de az a pillanat, amíg láthatta, felejthetetlenül megmaradt benne. Látta maga előtt az anyja arcát, kiálló csontjaival, beesett karikás szemét a gyönge, tétova fénnyel, ahogy ránézett. Már akkor szeretett volna hangosan felzokogni, de nem mert, és éjjel is félt, hogy felébreszti az egész házat. Most a kertben már nem bírta tovább. Ida már visszajött a levágott tyúkkal, gyors, fürge mozdulatokkal tépte róla a tollat. Emma mosáshoz látott, először a pelenkákat öblítette ki, aztán egyetlen kockás ingét is beáztatta Ida vászonruhájával együtt. — Vigyázz a szappanra — kérte Ida. Éva Virsli elé dobta a tegnapról megmaradt paprikás krumplit, Virsli hálásan csámcsogott, de utána még szaglászott, mintha kevesellte volna. — Minden kevés neki — mondta felháborodottan Éva. — Ki van éhezve — védte Emma. Virsli fülelt, lesett, nyilván érezte, hogy róla van szó. — Csúnya — mondta haraggal Éva. — Aki éhes, az csúnya — felelte Ida. — Akkor én nem akarok éhes lenni — mosolygott Emma. 36