Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

zottan tudta, hogy akkor sem maradna ebben a műhelyben, ha örök életében sárga csillagot kellene viselnie. Weiss magatartását egyszerűen árulásnak minősítette. Ha a „két zsidót" Hora, az arizátor mondja, logikus hangzása lenne, és sértődés, sőt meglepetés nélkül tudomásul vette volna. De azt is tudta, ha Hora mondja, akkor sem marad itt. Ám az ügy súlyosabbik része csak most következett, mert Hora harcolt Dávidért. Eleinte azzal próbálta meggyőzni társát, hogy nincs mitől tartania, olyan kapcsolatai vannak, hogy két zsidót is tarthat, de amikor látta, hogy Weiss makacskodik, szemüveges, kerek arcáról levált a kedélyes mosoly, és haragosan kijelentette, nem azért arizálta ezt a vacak műhelyt, hogy anyagi haszna legyen belőle, mert ha az anyagi hasznot nézte volna, akkor a város legszebb üzletét is megkaphatta volna. Az igazság az, hogy ismerve Weiss becsületes munkáséletét, segíteni akart rajta. Tettét alaposan megfontolta, hiszen hónapokon keresztül folytak közöttük a tárgyalások, és e hosszú időn át vonakodott az arizátor szennyes nevét magára venni. — Igaz ez? — fordult hirtelen szembe Weisszel. — Igaz — hebegte zavartan —, de nem tudom, miért kell ezt egy tanonc előtt elmondani. — Azért — vágott vissza Hora élesen —, mert maga néhány perc előtt ezt a tanoncjelöltet zsidónak nevezte. — Elismerem, helytelenül cselekedtem — mondta Weiss vérvörösen. — Tehát felvesszük! — Ahogy kívánja! — Az az óhajom, hogy maga is kívánja. Szó szerint így mondta. Dávidot meglepte, hogy szlovákos kiejtése ellenére Hora milyen folyékonyan tudott érte magyarul harcolni. Minden esetben megtalálta a helyes jelzőt, kifejezést. Miután már magában döntött, hogy nem marad itt, oly higgadt józansággal hallgatta a szópárbajt, mintha nem is róla lett volna szó. Egy precig sem sajnálta, hogy terve kudarcba fulladt. Örült, hogy Horát megismerte. Nagyon tetszett neki a mód, a méltóság, a meggyőző erő, ahogy Hora harcolt érette. Olyasmire tett itt szert, 290