Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

amire álmában sem mert gondolni. Érezte, hogy látóköre tágul... Betekintést nyert olyan területre, ahol eddig még nem járt. Amellett már most tudta, hogy Hora segítségére mindig számíthat, hogy szerzett még egy barátot, akit pénzzel nem lehet megvásárolni. — Na, fiam — fordult Dávidhoz —, most már bejöhetsz a műhelybe. Tanonc lettél. Dávid felállt, de mozdulatlan maradt. — Ezt a napot nem szabad elfelejtened — folytatta a megszokott kedélyességével. — Én például két napot nem felejtek el soha. A tanoncoskodásom első napját és azt a napot, amikor először átléptem az elemi küszöbét. Azért mondom, hogy elemi, mert én sajnos csak hat elemit végeztem. Dávid boldogan hallgatta Horát, de nem mozdult, arra gondolt, hogy ezt a napot valóban nem felejti el, mint ahogy az első elemi iskolás napja is örökre az emlékezetébe vésődött. És milyen különös, akkor is, most is olyan ember állt melléje, akit azonnal a szívébe fogadott. Amikor Hora a vállára tette kezét, és unszolta, hogy a műhelybe lépjen, Dávid csak a fejével tudott nemet inteni. Most már a megdöbbent Weiss is kérlelni kezdte, de Dávid makacsul és megingathatatlanul kitartott elhatározása mellett. Hora észrevétlenül intett Weissnek, hogy hagyja egyedül a gyerekkel. — Ostobaság, amit cselekszel — szól Hora, amikor egyedül maradtak. — Nem tehetek másképp — felelte határozottan. — Talán azért, mert megsértett? — Nem! — Nagyon rendes, dolgos és becsületes embernek ismerem. Dávid magába zártan hallgatott. — Mi a kifogásod ellene? — Ezt már csak kíváncsiságból kérdezte. Akkor már tudta, hogy a fiú elhatározásán nem változtathat. — Semmi, csak nem akarok tőle tanulni. Vaktában vágta ki a feleletet, mégis összegezése volt ez aznapi tapasztalatainak. Hora jóindulatúan mosolygott. 291