Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

egyedül tartózkodott otthon, az volt a benyomása, hogy az egész szoba az ütött-kopott bútorokkal együtt dalol. A fény és árnyék, mintha a színekkel együtt hangot kaptak volna, és az eperfa halványzöld, áttetsző levelei, amelyek egészen az első emeletre értek ablakáig, ugyancsak zengtek valami különös dallammal, amit átszőtt a fájdalom és szenvedés, de mégis fényt árasztott és örömet hirdetett. XIII Lórinak hívták a hímet, és Flórinak a nőstényt. A két nevet gondból és szeretetből fakadó ritmus fűzte össze, ajándék volt ez, amelyet az egyre érezhetőbben sivár életbe át tudott még menteni. A névadás tehát nem volt véletlen, mint ahogy a madarakhoz való vonzalma sem eredt a véletlenből. A teremtés, egy szebb világ alkotásának forró hevéből született meg mindkettő, és a név úgyszólván vonzalmának a köldökzsinórját jelentette. Noha Chirának részletesen megírta a Ventur utcai esetet, Barinak írt levelében is utalt arra a nénire, aki megmentette az üldözők hadától, a (kanárimadarakról sem az egyiknek, sem a másiknak nem tett említést. Dávid határozottan emlékezett rá, hogy szégyellt erről a gyerekes és indokolatlan érzelméről írni, vagy akár az anyjának is beszélni... Nem lehetett, úgy érezte, hogy méltatlan hozzá ilyen komoly időkben kanárimadarak trilláira szót vesztegetni Ilyesmiről eddig egyetlen könyvben sem olvasott, holott keresett, kutatott olyan könyvek után, amelyek igazolták volna a madarak döntő szerepét az ember életében. De hát nem talált, annyit azonban megtudott a madárkereskedőtől, akinél az eledelt vásárolta számukra, hogy tizenkét évig is élhetnek. Ez nagy vigaszt jelentett számára, noha fogalma sem volt arról, hogy Lóri például hány esztendős. Nem is tudhatta, Lóri egyetlen trillája sem árulta ezt el. Lóri tavaly ősz elején, egy gyönyörű színes szeptember végi délutánon váratlanul repült be a nyitott ablakon. Az 254