Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
legurult az aszfaltra, és sápadt homlokán a megalázottság kínos verejtéke gyöngyözött. Dávid már nem bírta tovább tétlenül nézni az agg bácsi tehetetlen vergődését Chira és az apja arca villant fel előtte, és hirtelen elhatározással, félredobva az óvatosság legelemibb szabályait, a kölykök és az öreg bácsi közé furakodott. Először felemelte poros bársonykalapját, és éppen a kezébe adta, amikor a vad kölykök közös elhatározással, mint ragadozók egy új prédára, rárontottak, és ütlegelni kezdték. Dávid ma is határozottan emlékszik rá, hogy az ütlegek nem fájtak neki. Józan maradt, még látta, hogy az öreg lassú, ingadozó léptekkel menekül, és ez az elégtétel áthatolhatatlan páncélként védte testét, lelkét, szívét, és agyát pedig világossággal árasztotta el. Nem ütött vissza, egyetlen fölösleges mozdulatot nem tett, hanem megfontolt szándékkal az aszfaltra bukott, és a kölykök lábai között kígyóként kúszva mászott ki a gyűrűből. Ekkor felpattant, és gyors, fürge léptekkel felrohant a legközelebbi ház negyedik emeletére. Itt pihenőt tartott, lihegve a kopott falhoz támaszkodott, hirtelen rendezni próbálta gondolatait, mert hallotta, amint a kölykök csapatostul követik. Mindössze egy percnyi, de talán annyi ideje sem volt, cselekednie kellett hát gyorsan, és miután az eszközökben nem nagyon válogathatott, az egyik sarokban felfedezett elkopott seprűt ragadta meg, és harcra elszántan megállt a feljáratnál. A kis ragadozók riadtan torpantak meg a lépcsőkanyarban, egy lépést sem mertek előre tenni, Dávid magatartásán látták, hogy nem ússzák meg most egykönynyen, így hát csak öklükkel hadonásztak, és piszkos csúfnevekkel árasztották el. Dávid azonban meg sem moccant, fenyegetően és eltökélten állt a kopasz seprűvel felfegyverkezve. A nagy zsivajra azonban kijött az egyik szomszéd, egyetlen pillanat alatt felmérte a helyzetet, gúnyos vigyorral Dávidhoz lépett, kiragadta kezéből egyetlen fegyverét, azzal az indokolással, hogy a seprű az övé. Dávid nem védekezett, és segítséget sem kért, hanem némán, összeszorított szájjal átadta a seprűt, amely éppoly 251