Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

Apja jövedelmi forrása az a csekély kegydíj volt, amit a hitközségtől kapott, több mint harmincesztendei templomszolgai munkájáért. Ez havonta négyszáz koronát jelentett. A pénz minden hónap elején pontosan megérkezett. Szerényen éltek ebből az összegből, azt a pár koronát pedig, amit a testvérek külön-külön minden hónapban küldtek, anyja részben ruházkodásra fordította, a többit előrelátásból félretette, hogy legyen valamijük, ha eljön a szűk esztendő. XII Szűk esztendőnek nevezte anyja a bekövetkezendő időket, és egész magatartásán látni lehetett, hogy edzi magát és készül a harcra, a szenvedések elviselésére. Már maga az a tény is, hogy itt élt, távol a gyermekeitől, ebben az idegen nagyvárosban, szenvedést jelentett számára, noha apját egyetlen szó szemrehányással sem illette. Rossz közérzetét ebben az idegen környezetben hiába próbálta leküzdeni, törekvését nem koronázta siker. Nem tudta megteremteni az otthon légkörét, hiányzott neki a kisváros, ahol gyermekeit szülte, ahol az utcán találkozhatott azokkal a szomszédasszonyokkal, akik tanúi voltak mindennapi harcának, és akikkel meghitten elbeszélgethetett az apró bajokról, és ahol néha egy szó is elég volt, hogy ott folytassák a beszélgetést, ahol tegnap abbahagyták. Még a vásárcsarnokban a kofák és a falusi asszonyok is egészen mások voltak, mint otthon. Nem tudta őket megközelíteni, ismert fogásai nem váltak be, és talán szlovák nyelvjárásuk más hangsúlya miatt sem tudott velük úgy alkudozni, mint az otthoni asszonyokkal. Más íze és szaga volt itt a dolgoknak, embereknek. Igaz, itt is szlovákul beszéltek, de mégis másképp, viseletük is más volt, viselkedésük fölényesebb, ridegebb. Itt nem volt módjában érdeklődni a kofa vagy a falusi aszszonyok lányai, fiai iránt, akiket mindennapi vásárlásai során megismert, pedig az ilyesmi mindig megpuhította a falusi asszonyokat, és engedtek az árból... 247