Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

tek. A bekövetkező szenvedés tudata, sőt vállalása úgy furakodott szívükbe, akár a föld mélyébe a bomba, amely rejtélyes módon nem robban fel, és noha tudják, hogy ott van, senki sem meri kiemelni, mert attól tart, ha hozzányúl, felrobban. Nehéz szívvel, némán ült együtt az egész család. Valamennyiük szíve súlyos volt a tehetetlen haragtól és méltatlanságtól. Kimerültséget csak anyjuk érzett, aki egész nap lótott-futott, talpon volt, és e késő esti órában kezét-lábát lehúzta a fáradtság. Teste minden porcikája pihenni vágyott, hogy reggelre újabb erőhöz jusson, és folytassa munkáját, ahol abbahagyta... A többiek azonban éberek maradtak. Ez az éberség nem kifelé, hanem befelé irányult. Ügy tetszett, számot vetnek magukkal, kibírják-e ezt az irtózatos, szörnyű nyomást, amely a közelgő fasizmus piszkával, szennyével és embertelenségével rájuk nehezedik. Hová, kihez fordulhatnának segítségért? ... Bari, aki a későbbi években nemegyszer beszélt Dáviddal erről a kérdésről, keserűen állapította meg, hogy a zsidók csak morzsának számítanak a világ nagy asztalán, amelyet fél kézzel lesepernek, rátaposnak, majd a szemétbe hajítják. Igen, morzsa, nem pedig kovász, ahogy az apjuk állította. Akkor este azonban valamennyien arra az álláspontra jutottak, hogy apjuknak van igaza, és a bomlást önkéntes szétszóródással kell megelőzni. Egyedül ő, a legfiatalabb, az éretlen, akinek még nem nőtt be a feje lágya, aki még tapasztalatlan volt, nem érezte át tapasztalt apja bölcsességét, igazságát. Gyötrődve arra gondolt, hogy más népeknél éppen az ellenkezője tapasztalható ... Náluk az összefogásban rejlik az erő. Nekik micsoda fonák sors jutott hát osztályrészül, hogy apjuk szétszóródásról beszél? Chira tanítótól az elemiben éppen az ellenkezőjét tanulta. Hirtelen maga előtt látta a felejthetetlen, ősz hajú Chira tanító kedves arcát, élénken emlékezett rekedtes hangjára, barátságos szavaira, amint szemléltető módon magyarázza tanítványainak az összefogás példáját. Maga előtt látta, amint utánozhatatlan ügyességgel, mint egy varázsló, hoszszű ujjú, finom kezébe vette az előre elkészített vesszőket, 237