Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Kint az utcán, az udvar előtt, fekete bélelt esőköpenyben Margit sétált fel-le. Sejtette, bogy mi történik benn, de nem nyugtalankodott. Amikor idejött, erre is el volt készülve. De neki mindegy volt, a férfit így is vállalta, és tudta, hogy végül mégis ő lesz a győztes. Tudta, ebben egy pillanatig sem kételkedett. Türelmesen várt, sétált fel és alá a szemerkélő hideg esőben, a felázott, sáros utcán. Lassan megindult hazafelé egyedül. Még felvillant benne a gondolat, hogy talán mégis jó volna, ha elmenne Párizsba vagy Velencébe, talán rátalálhat ott egy másikra. De nem, elejtette a tervet, mint egy kavicsot. Érezte, hogy csömör fogja el, ha a férfiak tömegére gondol, akikkel próbálkozott. Nem, nem, itt marad, ez még mindig különb a többinél, és kezében tartja a pénzével, hisz olyan tehetetlen és szeszélyes ez a felnőtt ember, és úgyis visszajön holnap vagy holnapután, megverten és alázatosan, mint egy gyerek. XXXIII Hajnaltájban bezörgetett Katka. Emma ébren volt, egész éjjel virrasztott. Mozdulatlanul feküdt az alvó férfi mellett, meg sem moccant, nehogy felébressze. Ez az éjszaka más volt, mint az első, más volt az öröme és a fájdalma is. Átadta ugyan magát a férfinak, tudatosan tette, azzal az elhatározással, hogy talán sikerül helyrehoznia még mindazt, ami széthullott benne, talán sikerül megmentenie a hitét, és minden a régiben marad. Voltak pillanatok, amikor tényleg oszthatatlanul egynek érezte magát a férfival, és teljesen megfeledkezett a délutáni eseményekről, a szégyenről, amely megdöntötte a hitét, mint hatalmas vihar, amely gyökerestől szakít ki erős törzsű fákat. De később, amikor a férfi teste és karjai ernyedten álomba zuhantak, újra rés támadt köztük. Egyedül érezte magát, és mint idegent, úgy nézte az alvó arcát. Nem értette, álmait sem sejtette, zárt és makacs volt az arc, mintha sohasem látta volna. Régi, elrongyolt emlékeit kellett elő176