Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

köré fonódtak. Végre, amikor már a testével is rátalált, halkan, alig hallhatóan mondta: — Ö ... ó ... hát mégis, mégis ... Az elhízott, fűzőbe szorított, elegáns Bulláné tért először magához megdöbbenéséből. — Jaj ... jaj... jaj... rosszul vagyok ... rosszul vagyok ... — nyöszörögte. Margit, a hermelinköpenyes menyasszony azonban nyugodt maradt. Kihúzta karját a vőlegény karjából, anyja vállára tette fehér kesztyűbe bújtatott kezét. — Könyörgöm, anyu... — csillapította. Lánya érintése Bullánét teljesen magához térítette, egy perc alatt megértette és átlátta a helyzetet. Itt még az ő cukorbaja sem segíthet. Itt valamit tenni kell, még mielőtt a botrány megakadályozná az esküvőt. Erélyesen közbe kell lépni! És gondolatát már követte a tett. Lerázta magáról lánya kezét, és hatalmas testével a vőlegény és Emma közé akart furakodni. De Emma oly erővel tartotta fogva a vőlegényt, oly szorosan fonta körül, mint a kúszó bab eleven szárával a karót. — Na, mi lesz, mit akarsz? — fordult Bulláné Emmához. — A vőlegényemet akarom — felelte Emma nyugodtan. Margit a kezeit tördelte, és sápadt ajkát harapdálta. A jelenetet olyan botrányosnak találta, hogy legszívesebben elhagyta volna a templomot, de ezt mégsem tehette, hisz róla volt szó, érte folyt a harc. — Hagyd, anyu, könyörgöm, hagyd — kérte az anyját. De Bulláné rá sem hederített a lányára. — Takarodj! — szólt Emmának ugyanazon a hangon, ahogy a cselédeknek szokta mondani. — Nem... nem — reszketett Emma —, ő az enyém. — Micsoda? Te cafat! — ordított Bulláné torkaszakadtából, és arca vörös, majd lila színűre vált. — Rettenetes — lihegte Margit, mint egy mellékszereplő. Bulláné dühében meg akarta ütni Emmát. Már emelte is rövid, súlyos karját, amikor a vőlegény ingerülten közbeszólt. 166