Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

hűvös testét. Neki gyűjtöttem a pénzemet is, hogy majd széket, ágyat meg asztalt vehessek. Legyen hol hálnia, legyen mit ennie, és ünnepnapkor tiszta, fehér abrosszal fogom megteríteni az asztalt. Képedet, amit ezüstkeretben az ágyam felett őrzök, az asztal közepére teszem egy csokor búzavirág árnyékába. Lásd, így képzelem én ezt el, ott fogunk ülni mindketten, munka után pihenni, ő cigarettázik, én meg foltozom szétmállott ingeit. Ö, légy jó hozzám, segíts, hogy várakozásom ne legyen meddő, mint érdemtelen asszonyok méhe, akik gyerek után áhítoznak." Valaki lágyan megérintette a vállát. A pap volt, az öreg, ősz hajú pap, akit Emma annyira szeretett nézni, ha méltósággal végigment az utcán. Emma most csak az arcát látta, sima, nyugodt, derűs volt ez az arc, egyetlen gyűrődés sem volt rajta látható, mintha soha, soha nem ráncolta volna össze homlokát. Átható, tiszta volt a tekintete, folt nem homályosította el, és szenvedés helyett megértés és bölcsesség sugárzott belőle. — Kelj fel, gyermekem, jön a násznép — mondta Emmának halk, meghitt hangon. Emma engedelmesen felállt, szeme egy pillanatra találkozott a pap átható tekintetével, várt még, mondani akart valamit, de erre már nem volt idő, már közeledő lépteket hallott a háta mögött. Emma hirtelen behunyta a szemét, de úgy, mintha örökre magába akarta volna zárni a fényt, a világosságot. Amikor újra tágra nyitotta a szemét, már szemben találta magát a vőlegénnyel. Egylépésnyi távolságra volt tőle, de nem bírt megmozdulni. Ez ő. Kétségtelenül ő, de szebb, sokkal szebb, mint ahogy álmaiban látta. Ö, hát mégis eljött, megérkezett az utolsó pillanatban? És nem látott, és nem hallott, szürkén mosódtak el benne az emberek, a szentképek, csak őt látta, szeme alatt azzal a felejthetetlen anyajeggyel. Először életében telt meg kék szeme fénylő könnyekkel, amelyek lassan kicsordultak és legördültek kifestett, lázas arcán. Most már őt sem látta tisztán, oly hatalmasra nőtt hirtelen az arca, mint azon a sötét éjszakán, amikor felszakította az eget. Karjai ekkor tétován megmozdultak, és még mielőtt bárki is meggátolhatta volna, a vőlegény nyaka 165