Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

egyéb, mint igyekezet, hogy ezt a távolságot legyűrje. Ment, ment, és minden lépésnél érezte, hogy egyre fogyóban van az ereje. A test, a kéz, a láb egyre nehezebb lett, mintha ellenálltak volna a sürgető belső parancsnak, mely a szívében zakatolt és hajszolta, tolta előre, mint egy kis lokomotív. Kissé előrelendítette felsőtestét, és karjait is előrenyújtotta, hogy minél előbb elérje a templomot. Ment... ment... Homlokát kiverte a verejték, ruhája nedves testéhez tapadt, koszorúja kissé félrecsúszott, de ő nem törődött semmivel. Oly rosszullét kínozta, és tagjai annyira fájtak már, hogy kínjában összeszorította fogait, és minden erejét megfeszítette, hogy össze ne roskadjon. Az emberek Emma keserves gyötrelmeit csak most vették észre, noha olyan könnyedén látták suhanni, mint egy tűnő látomást. A templom előtt a tömeg önkéntelenül kettévált, amikor megérkezett. Akkor már úgy érezte, hogy térdén vonszolja magát, már felsebzettnek, véresnek érezte a testét, és a koszorú is szúrta, mintha tövisből lenne. De tartotta magát. Átment a sorfalat álló tömegen, és széttárt karokkal, lihegve lépte át a templom küszöbét. A templom hűvös csöndje megnyugtatta, az oltár fényesen és tisztán ragyogott a távolban, a gyötrelmek egyszerre feloldódtak benne, már csak fáradtnak, agyonhajszoltnak érezte magát. Pihenni szeretett volna, és lassú léptekkel megindult az oltár felé. Ott letérdelt, és amikor imádkozni kezdett, egyszerre minden könnyű lett. „Szűzanyám, lásd, ma tisztára mostam lelkemet, testemet, és engedelmesen felvettem menyasszonyi ruhámat, hogy kész menyasszony legyek, ha eljön. Egy pillanatot sem akarok késni, mert úgy érzem, számomra ez lenne a legnagyobb bűn. Tudom, szent Atyám, te, aki tanúja vagy minden percemnek, őt választottad számomra, és ha késnék, sohasem bocsátanád meg nekem. Lásd, én ma mindenkinek megbocsátok, sem harag, sem gyűlölet nem él bennem, alázatomban egészen a földig hajolok előtted, és ha te úgy akarod, elviheted a lelkemet, ahogy adtad. De kérlek, ha nem esik nehezedre, hagyd még nálam, mert néki akarok örömet szerezni magammal, mint akkor éjjel, mikor forró testemmel melegítettem át az ő 164