Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

telen mozdulattal félretolta a gyerekeket, közelebb lépett az ágyhoz, lehajolt, megcsókolta az asszony kiszáradt eres kezét, és egyszerűen azt mondta: — Szolgálni jöttem. Pár pillanatig így, kissé .görnyedten állt a csendben, észrevette még, hogy az asszony hasa kissé domború, azután anélkül, hogy megvárta volna a parancsát, intézkedni kezdett. A gyerekeket kihessegette, akár a libákat, a ledöntött székeket felállította, Idával kinyittatta az ablakokat, leszedte az asztalt, és az ablakpárkányra rakta az ágyneműt. Ida kis arca ragyogott a meghatottságtól. Fogta a rokkant seprűt, seperni akart, segíteni, de Emma nem engedte. Kiküldte a konyhába, hogy rakjon tüzet, ő meg az udvarra ment, és a seprű nyelével porolni kezdte a poros, dohos ágyneműt. Fodorné, a szomszédasszony meg a lányai az ajtó .elé álltak, meglepetve nézték a csodát, hogy Friedéknél végre nagytakarítás van. A szemközti kamrából kijött Katka is, álmosan dörzsölgette a szemét. — Már aludni sem hagyják az embert — morogta rekedten. De Emma rá sem hederített. Erre azonban Katka „jobb napokat látott" csípőjére rakta a kezét, és megeresztette öblös hangját: — Hát hallottak már ilyet, mindjárt itt az ablakom előtt piszkít, maholnap már a szemetet is a szobámba dobják. De én majd megmutatom neked, hallod-e? Emma kezében megállt a seprű, egyenesen Katka felé fordult, és ahogy így álltak egymással szemben, Emma tartásában volt valami fenyegető. Katka hangja kissé megenyhült, még idejekorán visszahúzódott, mert a kis Ida is kijött. Sápadt, kormos arca reszketett a dühtől, vékony kezében a piszkavas szinte megelevenedett, apró szemét összehúzta, és közéjük állt. — Te boszorka! — sikította Katka felé —, te ... te, ha elcsalod tőlünk Emmát, akkor kitöröm mind az ablakaidat. — Kell a fenének az Emmád — és dühösen becsapta maga mögött kamrája ajtaját. 15