Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

de hát majd megegyezünk. Nyugodtan megbízhatsz bennem, csak a javadat akarom, gyermekem, mert én már nem egy falusi libát neveltem városi kisasszonnyá. Ezt a rühes kutyát pedig kergesd a fenébe, olyan büdös, mint egy hulla. Emma nyugodtan hallgatta, gyorsan pergő nyelvét alig bírta követni, de mikor a kutyáról volt szó, ingerült lett. — Nem is büdös — mondta sértődötten. — Hm... — hümmögött dühösen az özvegy. — Máris ellenikezei velem. Talán jobb lesz, ha nem törődöm veled. Ebben a pillanatban a szemben levő udvarból kijött egy borzas hajú, mag y szemű lányka, a kapu előtt megállt és várt: Farkasné azonnal észrevette, és magához intette. — Nézd, Ida, szereztem nektek egy lányt. A kis borzas hajú Ida tágra meresztett fekete szemével hitetlenül végigmérte Emmát, azután a kutyára nézett, és elmosolyodott, mint egy felnőtt. Emma a leány minden mozdulatát éber és gyanús tekintettel figyelte. De mikor Ida mosolyogni kezdett, Emma bizalmatlansága is felengedett, és tekintetük egy pillanatra találkozott. Hirtelen, mintha megbeszélték volna, egymás felé nyújtották kezüket, és Ida vékony, határozott hangon elköszlönt Farkasnétól. II Kéz a kézben, egymás gondolatát kutatva mentek szótlanul. Ida még mindig mosolygott, de ez a mosoly már a teljes bizalom jele volt. Szerény, finom, bölcs mosoly volt, és Emma határozottan érezte, hogy Ida valamit mondani akar. Ida hangja kissé reszketett, amikor megszólalt. — Te nálunk fogsz szolgálni? — Igen. — És nem fogsz megszökni? — Miért szöknék meg? — Tőlünk mindig megszöknek a lányok. A Lola is hajnalban ment el... Tudod, mi nagyon szegények vagyunk. 13