Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

álltak, Lenke kövéren és Lina soványan, olyanok voltak, mint egy zöldséges kosárban az egymás mellé került hízott sárgarépa és a vékony, illatos petrezselyem. Friedné zavart, kipirult arccal hol a beteg leánykára nézett, hol a vendégek körül forgolódott, figyelmesen érdeklődve hogylétük iránt. Teával akarta őket megkínálni, de Fodorné erélyesen közbeszólt: — Csak semmi tea — mondta határozottan. — A vendégek menjenek szépen haza, a gyereknek pihennie kell. — Ö... ó — szólt Éva —, úgy szeretem, ha annyian vannak körülöttem. De Elekné egyet sóhajtott, karjait leeresztette és felállt, Lina és Lenke követték őt, és elköszöntek. A konyhában Zelma is csatlakozott hozzájuk. Emma Idával maradt virrasztani a betegnél. Éva lassan a fal felé fordult. Fried úr visszatette Dávid zsoltárait a szekrény tetejére, és vetkőzni kezdett. Friedné lecsavarta a petróleumlámpát, ruhástul lefeküdt az ágyra, egyik lábát a bölcsőre rakva. Ucu megfordult az ágyban, és átölelte az éber Palit. Pali nem mozdult, mereven a homályos lámpafénybe bámult, erősen, szíve mélyéből arra gondolt, hogy erre az estére örökre emlékeznie kell. Ida és Emma szótlanul ült a beteg ágyánál. Emma Zelmára és a menyasszonyi ruhájára gondolt, vajon megvarrja-e még ezen a héten, mert vasárnap már fátyollal és koszorúval szeretne a templomba menni. Szíve szaggatottan és erősen dobogott, mintha ki akarna testéből lépni és előrerohanni, elébe. Ida elbóbiskolt, duzzadt szája kissé mosolyra nyílt. Álmában egy angyalt látott repülni, halott gyermekkel a karján. Ügy siklott a kék ég alatt, mint egy átlátszó aranymadár. A gyermek arcát szerette volna látni, de a gyermek az angyal keblén pihent. Rettegés és öröm tépte a szívét. Éjjel Éva gyönge, rémült sikollyal felriadt, úgy érezte, hogy egyedül van, mindenki elhagyta, veszély fenyegeti, és senki sem siet segítségére. — Mama, mama — nyögte fájdalmasan, de ahogy megpillantotta a föléje hajló Emmát, elmosolyodott. — Megijedtél? 127