Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Meglátod, az Elekné holnap hoz egy üveg befőttet... ha ... ha ... semmim se fáj, hi... hi... hi... bizony isten, hogy semmi. — Én is hozok neked csokoládét. — Nem, te ne hozzál semmit. Az Elekné hozzon befőttet. Pedig bizony isten, nem nyúlok hozzá. Űgy ül itt, mintha temetni jönne engem. De én nem félek, én megmutatom neki... Tudod — kezdte hirtelen —, ma egész délután a halott Virslire gondoltam. Ö biztos már a másvilágon járkál. Ma még nem repül, mert a szárnyak még nem nőttek egészen hozzá, de holnap már repülni fog. Biztosan barna szárnyakat kap. Mondd, Emma, te ott voltál, amikor meglőtték? — Ott — rövid és rideg volt a válasz, mint a puffantás. — És te elhiszed? De Éva mintha elfelejtette volna a kérdést. Farkasné jött be, felfogott kötényében almát hozott. Éva szeme fényesen csillogott. Várta, és örült, hogy ő is eljött. Most már mindenki itt van, csak Lina hiányzik. — Almát hoztam neked, Éva — szólt Farkasné. — Köszönöm, Farkas néni, tessék ideadni — mosolygott Éva —, most mindenki hoz nekem valami jót. Elek néni is hoz nekem befőttet, sokat, talán két üveggel is. — Persze, persze — felelte kínosan Elekné. — Éva, Éva — kérte az anyja, — ez nem illik. — Nekem most mindent szabad, mert beteg vagyok, ugye? — fordult Emmához. Emma felállt, nem akart egy szobában lenni Farkasnéval, akivel reggel veszekedett. Kiment a konyhába Idához, aki kötényébe törölte könynyeit. Fodorné valamit súgott Fried úrnak. Fried úr ritkás szakállához kapott, fájdalmasan és alázatosan hümmögött, azután a szekrény tetejéről leemelte Dávid zsoltárait, és ágya szélére ülve, szemben a lámpafénnyel, imádkozni kezdett halkan, áhítatosan. Néha Éva felé pillantott, ilyenkor egy pillanatra mintha találkozott volna a tekintetük, de Éva gyorsan behunyta lázasan fénylő szemét. 125