Gyurcsó István: Mélység és magasság

A költő kérdez

kit milyen erő dobott az ismeretlen, vízmesással, keréknyomokkal barázdált útra, közel és távol a világ emberi dolgaitól. Az otthon támaszpontján két öreg ember áll, figyeli a részecskék nyaktörő száguldását. Osztódik, szaporodik az emberi szándék, szándéktalan ösztön. Fölgyorsulva, majd lassítva közeledünk néha a léckerítéshez — kicsapódik az utcaajtó, sikoltva fékezi futását egy-egy csillagunoka: ködgomolygás a család tejútrendszerében. Körtefa, almafa ága bólint: az otthon aprócska tárgyai nézik az érkezők szaporodását. Ki fáradtan, ki meg vidoran érkezik a befutott pálya szerint: kit hogyan, milyen erővel dobott a semmibe egy valamikori csóktalan, fáradt ölelés. így érkezünk meg mi is vagy ötven év után! Szándékunk: újra egyesülni, ha csak egy napra is, de nincs nyugalom! Kinőttük az udvar kereteit, nem férünk el az egykori fészek pereme mögött. A világ térségeiben százféle kozmikus por, indulat tapadt bőrünkhöz, fölszívódott vérünk, idegeink molekuláiba. A szülői fegyelem, a testvéri szeretet törvénytáblái széttöredeztek, negatív, pozitív töltéssel telítődtünk. Köszöntjük a szerelem fél évszázados törvényét, de robbanni, száguldani hajt valami újra meg újra. 32