Gyurcsó István: Mélység és magasság

A költő kérdez

az indulat fékrendszere a sokféle szándék kerekét nem fogja, nem köti már az udvar talajához, a kert csipkefájához, a szülőföldhöz, hazához sem, melynek határát szerződés, tinta- és drótfonadék meg sorompó védi a kedves szomszédoktól. Mi csak száguldunk, áttörve mindent, ilyenek vagyunk! A szülők és a haza megtagadott fiai, leányai a család és a társadalom tejútrendszerében, ködök és bolygók, néha fénylő csillagok, napok, robbanni készek, osztódni, szaporodni... Eltávolodunk mindentől, ami egykor oly szépségesen gyermeki volt, de távolról, a halványkék ködön át minden egykori szépségét mutatja. Álom és valóság! A nyüzsgő találkozások után elcsendesül minden, csak két öreg ember áll az udvar közepén, az évszázados körtefát nézik, és az éveket számlálják, a keringést, ketten az ötven esztendőt. Azóta a körtefa korát érték meg ők is a sírkövek alatt. Őket is elindította valami csóktalan éjszaka a vízmosásokkal teli élet dombjaira, völgyeibe. Menjetek, mondta a szándék, a felemás ösztön. Menjetek, mondták ők, és elindultunk 33