Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

(Ez sem volt újság; úgy rajzottak nála a nő'k, mint egy valódi kuplerájban. Még ez is tetszett benne; büszke voltaim rá, hogy így buknak rá a nők. öt órakor kijött a konyhába. „Nem jön a dög, Kóré. Nem jön a bestia. Kiszúrt velünk, a betyár úristenit!" — mondta, és fújt, mint a nekitüzesedett bika. Fél hatkor már tombolt. sElnevezte a nőt szajhának bárcásnak, verette az istennel, küldte a pokolba, az istennyilába, az anyjába. Még meg is sajnáltam, mondom, hogy nagyon szerettük. Hat óra után csengettek. Kirohantam. De nem a nő volt, a bajtársam állt ott az ajtó előtt. A mostani zászlóaljküldönc. „Itthon a századosod?" — kérdi, és reszket, mintha láz gyötörné. „Itthon." „Eressz be. Azonnal haza kell mennem. Bajban a menyasszonyom. Az anyja jött rá, ]de ha az apja is megtudja, agyonveri. Beszélnem kell velük." Szombat este volt, más nem adhatott eltávozást, csakis a százados. Akkor már jött is kifelé. Villogott a szeme, olyan léptekkel közeledett, akár a dürrögő fajdkakas. De amikor ímeglátta a legényt a küszöbön, megtorpant, összelottyadt, mint mikor a felfújt gumimalacból kiengedik a levegőt. Az airca beesett, a szeme olyan gonoszul fénylett, szinte megijedtem tőle. „Mit akar? — üvöltött már négy lépésről. — Ha eltávozást, hát mondhatom, hogy cefetül rosszkor jött." Közbeszóltam, magyarázni próbáltam. Hátralépett, meglendítette a karját, úgy pofon vert, hogy beleszédültem. Nem 'tudom, ,mi(t mondhattam nelkii, a többiből már csak arra emlékszem, hogy aznap a fogdában töltöttük az éjszakát a társammal együtt. Elhallgatott. Tivadar kissé csalódottan nyújtott feléje egy cigarettát. Bakahistóriák, gondolta elnézően. Szokványos, együgyű kis bakahistóriák mint az osztályharc megindítói. De Kóré még nem fejezte be. — Másnap vasárnap volt. Nem engedtek ki a fogdából. Ismertem az őrparancsnokot, összekapartam minden fillé93