Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

A lövöldözés elült, körülöttük Ismét szunnyadni látszott a temető. A tejszínű, zavaros köd áttetsző, párás fátylakra szakadozott, Tivadarnak is aludni lett volna kedve. — Beszéljen — dünnyögte álmosan, a könyöke hajlatába fektetve a fejét. Kóré folytatta: — Ha valakinek baja volt, kérni akart valamit, akár a lakásán is felkereshette. Csodaszép lakása volt. Annyi volt a két szobájában a hímzett meg a festett meg mit tudom én, miféle párna, hogy mikor először jártam ott, lépni sem mertem tőlük. A flöldön hevertek, a pamlagokon, a fotelek előtt, a falak meg tele meztelen nők képeivel. Olyan volt, mint egy kupleráj — állapította meg bosszús nevetéssel —, de akkor még csodaszépnek találtaim. No jó. Ismeri a zászllóaljküldöocünket, hadapród úr? — Azt a mogorva, fökete orveaetőt? Olyan, mintha mindig döfni akarna? — Azt. Együtt vonultunk be. De akkoriban még nem volt ilyen mogorva, ő volt a legvígabb kedvű legény a században. Örömkatona volt, mint én. .Nagyon szép menyasszonyra talált. Miskolc mellé való lány volt. Nem akarták hozzáadni, a lány apjának nyolcvan holdja volt, ő meg üres zsebű lakatossegédként élt Miskolcon. (Mindegy. Titokban találkoztak, neim lehetett őket egymástól eltiltani. Mondja, hadapród úr, volt maga már úgy, mintha kirúgták volna a lábát a teste alól, és nem képes megkapaszkodni, csak zuhan a vaksi semmibe? Volt? Nohát akkor meg fogja érteni, hogyan lett belőlem az, aki ma vagyok, és mitől lett olyan a zászlóaljküldönc, mintha örökké öklelni akarna. Egy szombati napon történt: a századosom már délután háromkor parfümözte a párnáit. Néha nekem kellett bepermeteznem a lakást a kis fújócsővel, mindig röhögtem magamban, mert nálunk otthon a legyeket szokta Így irtani az anyám, ha nagyon elszaporodtak, de a százados kölnivel meg parfümmel fújatta be a párnákat imeg a saját zubbonyát is. De aznap maga fújta be a lakást, engem a konyhába küldött. „Új nő jön, Kóré — mondta. — Ha csenget, bevezeted, felszolgálsz, aztán eltűnsz." 92