Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

drót kerítés nyelt el még az első mámoros tisztogatások perceiben. Kóré félreértette Tivadar hallgatását. Már mozdult, hogy visszakúszik a többiek közé, de Tivadar imásodszor is megfogta a karját. — Maradjon — mondta. — Nem azért szóltam. A maga dolga, hogyan viselkedik, bár szerintem csudamód fölösleges még külön is felhívni magára a figyelmet. — Tévedés. Ha túlságosan csendben lennék, még gyanúsabb lenne. Aki gyanús, az szolgáltasson rá időnként némi okot, különben megzavarodnak a kopók, és az inába harapnak. — Van benne valami — hagyta rá, majd megkérdezte: — Maga is felvidéki, ugye? — Mire kimondta, már megbánta, a kérdés ostobán hangzott, és ez bosszantotta. De Kóré változatlanul mosolygott. — Nem. Nem vagyok felvidéki. Anyaországi vagyok. Anyás — húzta el a szót kötekedve. — Miskolci. Azt hiszi, odalent mindenki nyilas meg ébredő? Maguk igen nagyra vannak a demokráciájukkal, hadapród úr, de azt hiszem, még maguk is tanulhatnak egyet-mást. És tanulnak is, mire ennek a ganajnak vége lesz ... t A hátuk mögött mozgolódás támadt. Elszórt lövések dörrentek, valahol egy géppuska is felugatott, mert közben ismét leszállt a köd, és ilyenkor az emberek idegesebbek lettek. Már kezdte megbánni, hogy erőltette a beszélgetést, de Kóré láthatóan közlékeny kedvében volt: — Ne gondolja, hogy mindig ilyen nagy volt a pofám. Voltam én valaha jó katona is. Űjonc koromban. Űjonc koromban olyain leHkes katona voltam, hogy be akartam zupálini. Az apámnak két sor kitüntetése van az első világháborúból. Az apám 'Vitéz. Vitéz KÓEé András. :Ez piszkált. Alig vártam, hogy kitörjön valami jő kis háború. Egészen nekikeseredtem, mikor a századosunk maga mellé vett csicskásnak. Pedig remek ember volt a századosunk. Az egész század tűzbe ment volna érte. Mégis neki köszönhetem, hogy kinyílt a szemem. Nem unja még, hadapród úr? 91