Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

tan —, mert rájöttek, hogy nemkívánatos elem vagyok. A szakács csak ürügy volt. Már harmadszor vagyok idekint. „Leszerelése után állandó megfigyelés alatt tartandó. Újbóli bevonultatása nemzetvédelmi szempontból kívánatos." Ez áll az anyakönyvi lapomon. Megmondom, mert ha érdekli, az állományirodában úgyis megtudhatja a hadapród úr. Nem gerjed be ettől a kar paszománya, hadapród úr? — Az én karpaszományom nem olyan begerjedős — válaszolta hűvösen —, hanem a maga nyelve ugyancsak fel van vágva. Nem is csodálom, hogy úgy kibalalajkáztak az anyakönyvi lapjával. Maga hírből sem ismeri az óvatosságot, tartalékos barátom. Nem fél, hogy elkapja a gépszíj? — Mi bajom lehetne? Több csillagot rrtár nem szedhetnek le rólam. — Büntetőszázadhoz tehetik. — Hiszen tulajdonképpen odavaló -lennék — mondta az ember lassan, majd megfontolt nyugalommal tette hozzá: — Néha szinte szégyellem is, hogy nem vagyok ott. — Ostobaság. — vélte Tivadar, de a szavak mögött lappangó, fojtott keserűség megborzongatta, s egy pillanatra szédítő szakadékok nyíltak meg előtte. Arcokat látott, amelyek sorompók, cellaajtók, tüskésdrőt kerítések mögött vesztek bele a múltba, látta Hurbant, a tanítót, aki törte a magyar nyelvet, de ott akart maradni a városban, ahol született. Az iskolából vitték el. Mikor hazatért, a családja már ott ült a hevenyészve, kapkodva összecsomagolt batyukon, és ő még akkor sem bírta megérteni, miért keli elhagynia a várost, az országot, csak állt, értetlenül és szédelegve, a hóna alatt még egyre szorongatva a II/C osztálykönyvét és egy magyar nyelvtankönyvet, haladók számára. Talán a gyűjtőtáborba is .magával vitte. Aztán Holubékra gondolt, a vasutasékra, akiket karácsony éjszakáján dobtak át az eltolódott határon, Fischer bácsiékra, akikkel három hétig labdáztak a két határ között, s a végén internálták az egész családot, Kántorra, a sörgyári kovácsra, aki a sörgyár labdarúgó-csapatának az edzője volt, és akit a szöges90