Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Most már az egész szakasz derült körülöttük: olyanok voltak ott, a hivatásos halál vibráló sugárzásának közvetlen árnyékában pillanatnyi gondtalanságukba feledkezve, akár a felnőttek szeme elől elszabadult, életükkel játszadozó iskolás gyerekek, s Tivadar kezdte egészen otthonosan érezni magát közöttük. Levette a távcsövet a szeméről, fektében hátratekintett. Barna, gúnyos pillantású férfiarc nézett vele farkasszemet. Ällát a levetett rohamsisakra támasztotta, erélyes metszésű szája körül csibészes mosoly játszadozott. — Maga az a Kóré? — Durr belé ... itt ,a kihallgatás — húzta be a nyakát a sebhelyes képű őrvezető, Kóré azonban változatlan nyugalommal válaszolt: — Én. Kóré László tartalékos. — A tartalékos szót úgy megnyomta, hogy Tivadar elnevette magát: — Gyújtson rá, tartalékos — nyújtott hátra egy cigarettát. Az ember megmozdult, közelebb kúszott. — Tüzem sincs — mormogta, majd mikor rágyújtott, készült, hogy visszakúszik előbbi helyére. — Maradjon — érintette meg a könyökét. — Igaz, hogy lefokozták? — Igaz. De nem azért, mert megvertem a szakácsot. Egy rongyos szakácsért a mi dicsőséges hadseregünkben nem szoktak szakaszvezetőket lefokozni. Mert az voltam. Kérdőn pillantott rá. A többiek kikapcsolódtak a beszélgetésből, tüntetően a dohányosszelencéjükben kaparásztak, ők is rágyújtottak, de nem szóltak többet. Ez már magánbeszélgetés volt, nem tartozott rájuk, és nem is ígért különösebb szórakozást. Újra együgyű kis álmaikha merültek, amelyek mélységesen prózaiak és mélységesen katonátlanok voltak, annyira, hogy ha egy valamirevaló törzstiszt kileshette volna azokat, gondolkodás nélkül több napi Laktanyafogságot sóz valamennyiükre. A fronton azonban nem lehet laktanyafogságot osztogatni, és a bakaálmok kívül esnek a Szolgálati Szabályzaton. — Azért fokoztak le — mondta Kóré tisztán, megfontol89