Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

penyükben alig különböztek a Tivadar körül heverésző lövészektől. Csak a katonaruhájuk szabása, színe volt más, és a mozdulataikban volt valami különös nyugalom, amelyért szinte irigyelte őket, bár érezte, hogy ez neim hazafias dolog, és Hajnal bátyja, a hadnagy, bizonyára elítélné emiatt. Az erdőszélen ismét mozgás támadt; két szürke köpenyes alak kúszott lassan előre a csonka fák védelme alatt, óvatosan, megfontoltan nyomultak fatörzstől fatörzsig, néha még az arcuk elmosódott fehére is megvillant egy másodperc töredékére a távcső lencséjén, máskor a karjuk vagy lassan előrecsúszó lábuk parányi foltja vált bizonytalanul kivehetővé. De hiszen akár beléjük lehetne lőni! — döbbent az agyába, feledve a távolságot, egy elképedt gondolat, és csodálkozva kiáltott fel: — De hát mi az ördögöt keresnek ezek ott? A temető ernyedten, időnként el-elbóbiskolva figyelő csendje egy pillanatra megelevenedett körülötte. Az álmodozásba süppedt bakák közül néhányan megmozdultak, közömbösen néztek a hang irányába. — Vízért mennek a patakra — dünnyögte mellette az egyik lövész, és unottan a puskája után nyúlt. Hitetlenkedve nézett a lövészre, de még mielőtt megszólalhatott volna, a háta mögül gúnyos, kötekedő hang szólt közbe: — Vízért, a fejedbe, te vízibornyú. Ekkora marhaságot még hadijelentésben sem hallottam soh&. A patak az ő erdejükön folyik keresztül, merhetnek belőle feljebb hordószámra, ahhoz nem kellene a puskáink elé kúszniuk. Bár ebből a távolságból nyugodtan tehetünk nekik egy szívességet. — Te csak jobban tudod, Kóré — fortyant fel a lövész —, neked minden éjszaka üzennek ... A csöndes merengést kezdődő érdeklődés mocorgó jelei váltották fel .körülöttük: az emberek hálásak voltak mindenért, ami alkalmasnak látszott arra, hogy megbontsa az egyhangúság vigasztalan képét, és a kialakulóban lévő szóváltás némi kis lomha változatosságot ígért ebben a meddő várakozásban, ahol a tespedt unalom és a váratlan veszély 87