Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

annak idején nagy keservesen. Mi akkor már régen rajparancsnokok voltunk, ő meg addig sündörgött a tanárok körül,, míg egy szép napon ő lett a farkaskölykök parancsnoka. Mondom, hogy rohadt egy stréber alak volt. Akkor aztán kezdett nem férni a bőrébe, úgy látszik, Tivadar helyére fájt a foga, a népszerűségét irigyelte vagy mi, eleinte csak titokban áskálódott ellene, de aztán szabályszerűen följelentette a rajparancsnokok tanácsánál meg a táborparancsnokságnál. Tudom, ott voltam. 'Minden szóira pontosan emlékszem: azzal vádolta Tivadar, hogy „hadijátékok helyett léha kirándulásokra viszi a raját". (Ezt a léhát később egyénileg lepofoztam rajta, be is árult, de nem volt rá tanú, hát ennyiben maradtunk.) Mindenki tudta, mire megy ki a játék: Tivadar egyszerű feddéssel megúszta, őt azonban alaposan elfűrészeltük: még a farkaskölykök is megtagadták neki az engedelmességet; a végén ki kellett lépnie a csapatból. Ez az igazság. Ami pedig azt a hülye párbajt illeti, az sem igaz, hogy Tivadarnak nem volt forgópisztolya; minden valamirevaló srácnak volt, ő meg éppen az elsők között vásárolta annak idején, talán még negyedikben, mert később már udvarolni kezdtünk, és akkor már abbahagytuk a hatoskázást. (Hatoskának hívták a pisztolyt, huszonhat kemény koronáért árulták Eschwig és Haitschék előkelően homályos boltjában, egy koronáért tíz darab töltény járt hozzá. Csuda jól lehetett vele célha lövöldözni: öt méterről egy elefántot is csak akkor talált el vele az ember, ha előzőleg pirosra mázolták. Kivéve mikor egyszer Vidra Sanyi tévedésből beletrafált az öccse füle tövébe: úgy kellett az ólimot bicska heg gyei kipiszkálni a füle mögötti porcogóból.) Az egész persze nem is volna olyan fontos, csak azért említem, mert később még feltűnőbb lett a dolog Tivadarral: egy időben szerette mindig, mindenért önmagát okolni, valósággal tctszelgett a képzelt bűneiben és a nem képzelt bűntudatában, és lehet, hogy ez már itt kezdődött. Mindenesetre azon az őszön már az egész véresen mindegy volt, s azért a pár napért már nem volt érdemes töprengeni. De hogy el ne felejtsem, mielőtt otthagytam volna 66