Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

az iskolai hatóságok is megbocsátanak, s akkor, nem bánom, vezessen oltár elé ... Az éber kapuőr ebben a pillanatban jóindulatúan sziszszentett feléjük: — Vigyázzanak, mert jön a laktanyás! Nem szereti, na a hadbavonulók sokat vacakolnak a kapuban. — Ezzel öszszecsattantotta ragyogó bakancsait, és feszesen tisztelgett, mert Tokáss őrmester úr közben odaért. De Tokáss őrmester úr előző éjszaka hófehér kiscicákkal álmodott (melyeket boldog emlékű édesanyja szederfás udvarán cirógatott hajdani egykoron), s Így megbocsátó és jóságos hangulatban volt ezen a reggelen. A kapuőrt csak szigorú pillantásra méltatta, de Tivadarhoz kegyesen szólt: — Valóban nehéz elszakadni attól, akit szeretünk — 'fújtatta leereszkedő jóakarattal, s elgondolkozva tette hozzá: — Magamnak is volt otthon kenderhajú 'babám, mikor először indultam hadba, siheder koromban. Falunknak legszebb lánya volt, fehér húsú, begyes vászoncseléd, ki olykor igen szeretett. Kivált aratás idején, mikor a szalmakazlak körül már magasak voltak az árnyak, s meztelen talpát csiklandozta a tatrió. Később azonban tüzéreket vezérelt arra a rossz sors, s mire hazavetődtem, már bölcsőt ringatott udvarán a kenderhajú begyes. Ez azonban még az első háborúban történt, szép emlékű Ferenc Jóska idején. Ebből is látszik, hogy már akkor sem voltam utolsó legény — sóhajtotta kissé indokolatlanul, majd Hajnal felé fordult. — A jó szerencse hozott kegyed elé, kisasszony. Némileg hajdani, szép szeretőmre emlékezteti öreg szívemet, bár amaz kenderhajű volt és begyes, s így pártfogásomba fogadom ezt a fiút. Mert, ugye, harmadik század? — kérdezte aztán félvállról. Tivadar bólintott, Tokáss őrmester úr pedig elégedetten köhintett. — No lám. Tehát rendben vagyunk. — Ezzel lovagiasan tisztelgett Hajnal felé, s csupán a rend kedvéért mordult még hátra: — Csak arra vigyázzunk mindig, hogy a bakancs fényes legyen, s egyetlen szegnek sem szabad hiányoznia a talpból! Akkor jóban leszünk. 63