Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

lak egymáshoz bújva meg lapulták, s a kis kutya változatlanul félrebillent fejjel, de most már bánatosra vált szemmel kipottyantotta a labdát a szájából. Nem tette le: kipottyantotta, jobb meggyőződése ellenére, az emberi értetlenségek fölötti mélységes szomorúsággal. Mint egy félreismert apostol. — No azért! — mondta a kerek képű úr elégedetten, s újra az újságjába temetkezett. A kis kutya azonban még hosszú másodpercekig úgy állt ott egy helyben, borongós szemmel, csalódottan, mint aki élete nagy kalandját mulasztotta el, s én szorosabban magamhoz öleltem Juditot, mert abban a percben elhatároztam, mihelyt tehetem, azonnal beszerzek egy ilyen kis kutyát. (Előbb még néhány széket kell vásárolnunk, néhány tányért, evőeszközt, és két párnát feltétlenül: örökké nem alhatunk az én ócska, öszszehajtogatott katonaköpenyemmel a kispárnánk alatt.) Be szép lesz majd: fárasztó, de megelégedéssel eltöltő napi munkám után — akkor már tanítani fogok — gondolatokba merülten, amint komoly családfőhöz illik, megérkezem békés kis otthonunkba (a fene egye meg: a konyhai vízcsap még mindig folyik, és az előszobaajtót csak közelharc árán lehet becsukni, éppen csak eszembe jutott), és Judit kecsesen elém siet, átkulcsolja a nyakamat (Drágám, drágám, már úgy vártalak...), miközben szent életű kis foxink boldogan közénk furakszik, két lábra áll, fekete foltos kis pofája (mert a pofáján és a füle hegyén fekete folt lesz, ez biztos) örvendező mosolyba olvad, aztán egykettőt csahol, s négy kényesen emelgetett kis tappancsán játékosan körültáncol bennünket. Pompás lesz. Elragadtatásomban felkiáltottam: — Láttál már valaha ilyen édes pofát? —- Soha! — dünnyögte hasonló elragadtatással. — Olyan pofiija van, mint egy kis angyalnak. De ha az enyém lenne, én nem engedném meg, hogy a kutya után a szájához emelje a labdát. Megütközve néztem az arcába: akkor láttam, hogy a kisfiúban gyönyörködik. Elcsodálkoztam rajta; gyereket már láttam eleget, de a kis kutya igazán aranyos volt ... 610