Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

8 Mikor ott állt a hatalmas repülőfér tágas előcsarnokában, izgatottabb volt, mint mikor ideérkezett. Körülötte az élményeiktől és a 'kora reggeli, csípős hidegtől kipirult arccal topogtak, tárgyaltak, vitatkoztak az emberek, de ő egyre csak az előcsarnok hatalmas villanyóráját sürgette a tekintetével, a táskáját sem tette le a kezéből, odaplántálta magát a repülőtár felé vezető kijárat ajtajába, sziszegve és dobogva a türelmetlenségtől. Néha egy-egy csinos utaskísérőnő sietett el mellette, aranyszőke haján kacéran félrecsapott kis pilótasapkával, egy-egy munkaruhás mechanikus a gépek személyzetéből, néha odébb tolták, meglökték, rá is mordultak, s ligy végre észrevette, hogy útban van. Elszégyellte magát, félreállt az útból, az utasokat kezdte nézegetni, Kofčákot kereste közöttük. De Kofčák még nem volt ott. — Még elkésik — vélte bosszúsan, s akkor vette észre, hogy hangosan beszél. Elvörösödött, lopva körülnézett, de a fénycsövekkel kivilágított, zsibongó teremben senki sem törődött vele. A sötétkék csempével kirakott, langyosan csillogó falak tartózkodó ünnepélyességgel verték vissza a lágyan sugárzó fényeket, a fekete és bordó kárpitozású, hatalmas fotelek álmatag nyugalommal ásítoztak a fekete üveglappal borított kerek asztalok körül, s ez a pálmákkal és fikuszokkal keretezett, külföldi légiforgalmi vállalatok színes reklámképeivel tarkított háttér még jobban kiemelte az emberek arcán és szemében égő gondolatokat és érzéseket. Voltak, akik egymagukban álltak a fényezett faburkolat imögé süllyesztett fűtőtestek előtt, de a gondolataik ezeknek is egész történeteket, történéseket és eseményeket 566