Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

így kezdődött. A terem forrong. Csóka még mindig beszél. A központi kiküldött a füléhez illeszti tenyerét, úgy figyel, mert Csóka úgy beszél szlovákul, ahogy Peter magyarul. De a kiküldött nem ért magyarul, és Csóka súlyt (helyez rá, hogy a kiküldött is világosan lásson a dologban. Széles ökölbe szorított kézzel néz az ajtó felé, de már a teremben is öklök emelkednék. Valaki felugrik, vérben forgó szemmel rohan az ajtó felé. De az ajtó még előbb felpattan, valaki rémülten kiugrik rajta, végigrohan a folyosón, ki a kapun, bele a fekete estibe. Akik az ablaknál állnak, látják, amint a meggörnyedt árnyék átrohan a műúton, megbotlik, .megtántorodik, továbbrohan. Négyen is ugranak utána, de Széles hangja még az ajtóban megállítja őket. — Hagyjátok. Hadd fusson. iElőlünk már úgysem futhat el. — Aztán csendesebben teszi hozzá: — Innen most már csak az menjen utána, aki vele tart. Senki ,sem mozdul, néhányan üehorgasztják a fejüket. De most ezekkel sem törődik senki, mindenki Csóka utolsó szavalt figyeli. — így történt. Beugrottunk neki. Szabotáltunk, anélkül hogy tudtunk volna róla. Ha ez itt — bök a háta mögé — ma reggel nem botlik bele Jani bácsiba, talán tovább folytattuk volna. — De most már nem folytatjátok mi, kutyafülűek? — Az öreg Lengyel rázza feléjük az öklét, a fogát vicsorgatja. De Csóka nyugodtan felel: — Nem, most már nem folytatjuk. Ami pedig az eddigi kárt illeti, hát én a magam részéről fölajánlok ... hogy szokták mondani? Kártérítésül? Nem: jóvátételül tízezer darab nyers téglát. Lerakva a szárítóban, szárítás után berakva a kemencébe. Ennyit. Széles arcán kisimultak a ráncok. Szólni akar, de nem lehet: Ander ugrik fel a székre. — Ugyanennyit! — kiáltja, és már ugrik is le. Peter: — Tízezer! — rikkantja és leugrik. Tovább. — Tízezer! — ötezer. De a pacalozótól! — Tízezer. . 563 m