Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

az üzemvezető, és annyit kereshetünk megint, amennyi belénk fér!. .. Ö, Csóka! Csuda egy ember ez, az már szent igaz! Mikor délután szólt neki, majdnem verekedés lett belőle. Nyálas taknyosdkkal kár kezdeni, mondta. Az öreg Jani bácsi fizetett neked három féldecit, hát mlost egyszerre az ő pártján állsz ... Akkor is csak fújt, mikor elmondta neki, amit a kemencemestertől hallott. „Eredj az anyádba", ez volt minden, amit válaszolt rá. Belecsikordult a foga, aznap már vagy ötödször küldték az anyjába. Jani bácsira nem neheztelt miatta. Igaza volt. De most, mikor neki van igaza ... Ander meg csak hümmögött, hallgatott. Akkor aztán elővette a gyufaskatulyát. „Nézd, Csóka — mondta csendesen —, (tudom, hogy nálatok másképp áll a dolog. Nálad a pénz is sokat számít. Jön a gyerek" — tovább nem folytathatta, Csóka felugrott, úgy nézett rá, azt hitte, mindjárt'megüti. Ander is felugrott, ő meg már várta, melyik esik neki előbb. De Csóka sarkon fordult, a vállán át köpte vissza: „Ha csak ez a bajod, hát ettől ne fájjon a fejed." Elrohant, otthagyta őket faképnél. Ander se szólt, ő is kifordult, ö meg ott maradt egyedül, nekivetette a hátát a kemence meleg falának, bőgni lett volna kedve. Ha nem, hát nem. Legfeljebb .majd egyedül nyitja ki a pofáját. Legfeljebb agyonverik utána. De az is lehet, hogy semmi se lesz, az a róka majd kimossa magát, őt meg jól kiröhögik. Esetleg le is csukják. A gyufaskatulya miatt. Már káromkodni se volt kedve. Elnyúlt a földön, a sarkával árkokat vájt a porba. Odabent meleg volt és csendes félhomály. A téglát már kihordták, üres volt a kemence. Kihordták a téglát. Aszalt tégla. Kívülről hangok hallatszottak, lábdobogás. Fölnézett. Ander bújt be az alacsony, félkör alakú kemencenyíláson, nyomában a többiek. Megálltak előtte félkörben, voltak vagy tízen. Ander ráhozta a bandát! — villant át az agyán. Most nyomban agyonverik. Ösztönösen fölhúzta a lábát, legalább a hasát védi, ameddig lehet. De Ander csak állt fölötte sötéten, a többiek sem szóltak. Egy örökkévalóságig álltak ott. Aztán Ander felmordult, leült melléje, megrúgta a lá561