Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

gyen egy logarlécet. — Elgondolkozott, aztán halványan elmosolyodott. — Legalább megint összevigyoroghatnak majd a hátam mögött a tisztviselő urak, .mint a múltkor, mikor új töltőtollat vettem. Széles halad, lám, a korral: bölcsebb lett egy töltőtollal, most már megtanulja bízvást az öntöltött helyesírást!" Érezte, hogy pipacsvörös lett, mert a buta kis verset ő is hallotta már, de .nem sejtette, hogy a .férfi is ftud róla. „Maga ezt is ismeri?" — kérdezte zavartan, és a ceruzáját kezdte hegyezni, hogy ne kelljen fölnéznie. „Hogyne. Sőt azt is tudom, ki írta. A kis Berec a könyvelőségből. Azóta már írattam is vele egy csomó csasztuskát a faliújságra. Nagyon ügyes gyerek. És elárulom magának, hogy ő is a mi emberünk. Csak ő még nem tud róla." Igen, Szélessel jó volt együtt dolgozni. De mikor leszálltak a villamosról, és beléptek a gyár kapuján, már sejtette, hogy a tervbe vett „rengeteg munkából" aznap semmi sem lesz. A gyár udvarán, a rakodó mellett, legalább tíz parasztszekér várakozott, a lovak előtt zabos tarisznya, a kerekek pirosak voltak a téglaportól, az emberek várakozásteljesen topogtak a lovak fejénél. — Mit akarnak ezek itt? — fordult Széles a homlokát ráncolva a kapushoz. — Égett tégláért gyüttek — vonta fel a vállát az öreg rosszkedvűen. Elfordult, habozva babrált az asztalán levő fuvarlevelek között, de hogy Széles nem mozdult, ő is viszszafordult. — No jó — mondta elszántan —, hát akkor kimondom. Kimondom én, nem bánom, akármi lesz! Széles elvtárs! ... Széles elvtárs — hördült föl előreszegett állal —, én ezt pártgyűlés elé viszem! Én most nem bánom, hogy te vagy itt az igazgató, én most Széles elvtársnak mondom, egyik kommunista a másik kommunistának: én eztet a dolgot pártgyűlés elé viszem! Széles megfordult, az asszonyra nézett. — Menjen föl 526