Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

— Riszál a torka — ismételte meg az asszony kis, bánatos grimasszal —, nem merem egész napos hajóútra vinni. Ugye nem haragszik? Szótlanul kezet csókolt — istenem, hogy is lehetne ezért haragudni? — Majd legközelebb — mondta vigasztalóan, és még egyszer megcsókolta az asszony tökéletes formájú, ápolt kezét. — Most reggelizik. Aztán megmosdatom. Bejön hozzánk később? — Természetesen. Fél ó,ra múlva? — Fél óra múlva. Igaz, menjen le a portáshoz, ajánlott levele van. Viszlát, fél óra múlva. Kár. Ma akarta megmondani neki, hogy el akarja venni feleségül. Szegény kis pajtás. Riszál a torka ... (Elmosolyodott. Az első találkozásuk jutott az eszébe, mikor a régi márványtemplom romjai mellett először megpillantotta. A gyerek a templomudvar előtt elterülő naipos kis fennsík szélén állt, teljesen egyedül, mélyen lehajolva, az arca a két térde közül kukucskált ki, s a fejtetőre' állított arcból kedves furcsasággal pislogott elő nagy, kék szeme. A váratlan találkozás és a szokatlan testhelyzet annyira meglepte, hogy magyarul szólította meg: „Mit csinálsz itt, kis öreg?" Azt hitte, rosszul hall, mikor a gyerek magyarul válaszolt: „Nézem a panorámat. A Panama rámáját. Madártávlatból. Madarak tárlatáról. A bácsi is magyar?" így ismerkedtek meg. Elvált asszony. Harmincéves. Független, gazdag, előkelő. Az egész vagyonát kimentette. Okos asszony. És gyönyörű ... Lassan a gyerek szobája felé sétált. Közös erkélye volt a szobájuknak; egymás mellett laktak. Szándékosan rendezték így, amikor ebbe a szállodába költöztek: már akkor sejtette, hogy el fogja venni feleségül. Kár, hogy elmarad a mai sétahajózás .. . Közelebb lépett a nyitott ajtóhoz. Az asszony lágy hangja tisztán, kivehetően duruzsolt odabent. Mesélt. 516