Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

— mondta végül, s a hangjában annyi sóvárgás volt, hogy Tivadar beleremegett. — Magam is azt akarom. A volt beosztásomat csak azért vállaltam, mert azt reméltem, így hamarabb a nyomára akadok. Ezért is fogadtam el Bakó ajánlatát: kísérteties volt elgondolni, hogy szerte a világban emberek jönnek-mennek vonatokon, országutakon, gépkocsikon és szekereken, emberek tízezrei vándorolnak városról városra, országról országra a romok és üszkök felett, és nem tudnak egymásról semmit. És mi is'közéjük tartozunk. Mikor másodszor hazaértem, már letettem minden reményről. Rettenetes volt. És akkor váratlanul beállított valaki, aki Szikszón találkozott egy asszonnyal, és ez az asszony állítólag látta magát Pesten. Még aznap elindultam Szikszóra, megkeresni azt az asz szonyt. Olyan volt, mintha a kék madarat mentem volna felkutatni a Meseerdőbe, csak nem olyan romantikus és főleg nem olyan biztató. — Halványan elmosolyodott az emlékezéstől, de a lány bűnbánóan fordult feléje: — Drágám, drágám — suttogta lágyan —, mennyi bajt okoztam magának. Pedig egyszer mégis majdnem 'hazajöttem. Mikor Pesten, a kórházban, másodszor is rendbe szedtek, egyszerre rettenetesen rám tört a honvágy. A ligeti gesztenyefák után, az előszobánk ajtaja után. Maga után. A színház előtti kiskert után. A Kálvária után, ahol esténként mindig a hársfák tetején ringatózott a hold, és ahol én sohasem sétáltam magával. A lakásunk erkélye után, ahol a gyermekkoromat töltöttem, és amelynek rácsai közé időnként odaültettem az őszes babámat, aztán lementem az utcára, és a szemközti járdáról integettem nekik. Ne nevessen ki, rettenetes volt. Vágyódni egy város után, ahol senkim sincs többé, talán már maga sem. Hiszen nem válaszolt a leveleimre. És akkor találkoztam Eszterrel... Beszéltem már magának Eszterről? Ugye nem? Kora tavasz volt, és szabad volt a délelőttöm. Kiültem napozni a kórház teraszára. A terasz üres volt, csak az egyik nyugágyon feküdt egy fiatal lány. Akkor láttam először. Mikor megpillantott, rám mosolygott, a mellette felállított, üres nyugágyra intett. A mozdulat közben felcsúszott a ru512