Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

Volt ideje tűnődni, fiatal pár ácsorgott előtte a korlát mellett, várnia kellett. A fiú éppen izgatottan magyarázott valamit, de az anyakönyvvezetőt nem lehetett látni, a fiú széles válla eltakarta. Csak a hangja nyekergett fel időnként valahonnan a korlát alól, s Tivadarnak valahogy ismerős­nek tetszett ez a hang. — Azt az egy hetet azért nyugodtan kivárhatnák — vélte a hang éppen közömbösen, mire a fiú vadul a hajába szán­tott az öt ujjával. — Hát nem érti — lihegte elkeseredetten —, hogy egy hét múlva már késő! — Hogyhogy késő? Mért késő? Annak senki sem számol utána olyan pontosan. A fiú a lányra bámult, a lány visszabámult rá, aztán fél­retolta a vőlegényét, elszántan ráágaskodott a korlátra: — Ide hallgasson — mondta izgatottan —, itt nincs minek utánaszámolni, érti? Én tisztességes lány vagyok, és a vőle­gényem is tisztességes fiú. — Ennek semmi köze a tisztességhez — nyekeregte a hang kimérten, de a fiú'csak most értette meg, miről is van szó tulajdonképpen, és felháborodottan tolta vissza a lányt a helyére. — Ide figyeljen — mondta vészjóslóan —, ne sértegesse a menyasszonyomat, mert baj lesz. Értse meg, az anyósom, a mostohaanyósom, a jövendőbeli mostohaanyósom, a fene egye meg, nem a mamádat, drágám — fordult sietve a lány felé —, >ezt az egész buta ügyet; szóval az anyósom e hét végén kivándorol Kanadába, és .. . — Miért? — Mit miért? — Miért vándorol ki? .Nem jó neki itt? — kérdezte a hang szigorúan. A fiú ismét a lányra bámult, a lány visszabámult rá, újra eltolta a korlát mellől, lábujjhegyre állt. — Ide hallgasson — sziszegte remegő dühvel —, a mosto­haapám még a háború előtt kivándorolt Kanadába. Most hív­ja az anyámat is. A mostohaanyámat — tette hozzá sietve, mert a korlát mögül krákogás hallatszott, amolyan bevezető 505

Next

/
Thumbnails
Contents